A kritikusok idei kedvence a londoni Gauguin kiállítás
2010. szeptember 30. 16:10 MTI
Ötven év után először nyílik Londonban Paul Gauguin francia festőművész képeiből kiállítás, amit a Times kritikusa máris az "év tárlataként" könyvelt el.
Korábban
A londoni Tate Modern múzeumban csütörtökön megnyílt Gauguin: Maker of Myth (Gauguin: a mítoszteremtő) című kiállítás szervezői arra törekedtek, hogy "friss és impozáns" összképet adjanak a modern művészet mesteréről. Igyekeztek a képei nyomán kirajzolódó "történetmesélőként" megközelíteni, és rávilágítani, mennyire központi helyet foglaltak el művészetében a mítoszok és mesék.
A tárlat első terme önarcképeit vonultatja fel, amelyeken keresztül a látogatók betekintést nyernek abba, hogyan építette fel a közönségnek szánt személyiségét. A portrékon a bohém művésztől a kalózon át a halállal foglalkozó rokkantig számos arcát mutatja. A Le Christ dans le jardin des oliviers (Krisztus az olajligetben) című festményen elárult, halálra váró, vörös hajú Jézusként ábrázolja magát.
Gauguin világos párhuzamot vont Krisztus és saját szenvedései között, amikor úgy érezte, hogy a párizsi művészeti élet semmibe vette, követői elárulták, ráadásul a anyagilag is szűkölködött. A kiállítás tahiti képeit is felvonultatja, amelyek szintén "mesélőként" idézik fel, bár a festményeken megjelenő történetek nem mind pontosak. A szigetet meghódító kereszténység előtti mítoszok rekonstruálásakor ugyanis képzelete szabadon szárnyalt. "Gauguin művészetében az ősi mítoszok a tahiti hétköznapok részeivé váltak" - mutatott rá a múzeum kiállítási kalauza.
A Tate Modern galériája két termet szentel a festővel és korával foglalkozó archív anyagoknak, amelyek között levelek, újságcikkek és könyvek is szerepelnek. A londoni Gauguin-kiállítás január 16-ig látogatható, majd februárban a washingtoni National Gallery of Art termeibe költözik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.