2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Kiolvadnak a viking múlt emlékei

2010. szeptember 16. 13:01

A klímaváltozás miatt gyorsabban olvadnak az észak-európai hegyek jégtakarói, mint ahogyan az ennek következtében felszínre került viking vadászfelszereléseket a régészek össze tudnák gyűjteni - írta a Reuters.


Lars Piloe dán kutató csapatával 2006 óta Norvégia középső részén botokat, tálakat és nyilakat, de még egy 3400 éves bőrcipőt is talált, amelyek a norvég mitológia fontos részét képező Jotunheimen-hegység körül kerültek elő. A jég visszahúzódásával Piloe és kollégái most olyan egyméteres, egymástól két méter távolságra levő, 1500 éves botokat gyűjtenek össze, amelyeket a vikingek azért szúrtak a földbe, hogy így tereljék a rénszarvasokat a vadászok halálos nyilai felé. Ehhez legalább tizenöt ember részvétele volt szükséges, amely azt feltételezte, hogy Norvégiában már akkoriban szervezett társadalomnak kellett lennie.

„Mi most a leletek megmentésére fókuszálunk” – adott összegzést Piloe. „Nagyon sok jégparcella van, s ezeknek csak az elenyésző részét vagyunk képesek megvizsgálni. Tudjuk, hogy mindenhol értékes leleteket veszítünk” – tette hozzá. A korábban a jég fogságába zárt fák néhány év alatt elrothadnak, míg a nyilakhoz használt bőrök és gyapjúk akár napok alatt tönkremehetnek, hacsak nem kerülnek azonnal laboratóriumokba.

A Jotunheimen páratlan helyszínnek számít, mivel számos lelet került elő ugyanabból az időből – hatszáz darab csak a Juvfonna jégmezőről. Alaszkától Olaszországig a régészek rengeteg régészeti emlékeket találtak a gleccserekben és a fagyott altalajokban; az olasz Ötzivel például ötezer évvel ezelőtt egy nyílvessző végzett, földi maradványaira 1991-ben egy alpesi gleccserben bukkantak rá, de ezen kívül számos „jégmúmia” került elő az Andokból is.

A kaliforniai Stanford oktatója, Patrick Hunt – aki Hannibál i.e. 218-as itáliai hadjáratát kutatja – szerint veszélyes méreteket ölt az olvadás az Alpokban. „Ez volt az első olyan nyár 1994 óta, hogy a 2400 méteren végzett ásatásokat nem nehezítette egyetlen nap sem eső, havas eső, vagy hóvihar” – mondta a kutató. A gleccserek az Alpoktól az Andokig mindenhol visszaszorulóban vannak, amely az emberi tevékenységek következtében felszabadult üveggázok által okozott káros következmények egyikének számít.

Az ENSZ klímaügyi bizottsága által felállított diagnózis után 2007-ben a szervezettel szemben azonban komoly kritikákat fogalmaztak meg, mivel a jelentésben eltúlozták a Himalájával kapcsolatos prognózisukat, a szakemberek ugyanis 2035-re a gleccserek teljesen eltűnésével számoltak. Jovfunna jégmezejének egyik oldala az utóbbi egy évben 18 métert húzódott vissza, s ennek következtében számos, radiokarbon vizsgálatok által 1500 éves tárgyak, illetve viking kori eszközök kerültek elő.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár