Tizenöt éves a Magyar Elektronikus Könyvtár
2010. május 17. 15:55 MTI
Több mint nyolcezres állománnyal, négy határon túli szerverrel a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) jelentős szerepet játszik a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású könyvek, valamint más szöveges és képi dokumentumok digitális megőrzésében - hangzott el az e-könyvtár megalakulásának 15. évfordulóján rendezett budapesti emlékülésen.
Korábban
Mader Béla, a MEK Egyesület elnöke kiemelte: a papírkönyvek internet és más technikai újítások miatti háttérbe szorulása mellett az írott - akár online - szöveget általában is egyre inkább háttérbe szorítják a képi és hanganyagok. Mint mondta, ezért is fontos a szövegeket megőrző és ingyenesen hozzáférhetővé tevő MEK szerepe.
Moldován István, a MEK Egyesület ügyvezető elnöke címszavakban felidézte az elektronikus könyvtár történetét. Kitért többek között a kísérleti szolgáltatás 1995 augusztus végi elindítására, az egyesület 1999 novemberi megalakulására, a jelenleg is működő 2.0-ás új változat bevezetésére, az első hangzó dokumentum 2003 végi feltöltésére, a két különgyűjtemény, az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) 2004 tavaszi és a Digitális Képarchívum (DKA) 2007 novemberi útnak indítására, valamint a nyolcezredik dokumentum állományba vételére idén márciusban.
A MEK rendszerében 2005 eleje óta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével közösen kidolgozott hangoskönyvtár is elérhető. A könyvtár ma már négy határon túli - egy-egy erdélyi, szlovákiai, vajdasági és kárpátaljai - szerverrel rendelkezik.
Az e-könyvtár állománya 2004 óta évente mintegy ezer címmel bővül, a látogatók száma 2007-ig folyamatosan emelkedett, ettől kezdve évi 14-16 millió között stabilizálódott. Az EPA látogatóinak száma 2009-ben 3,2 millió volt, a DKA szolgáltatását pedig 43 ezren vették igénybe.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A MEK Egyesület ügyvezető elnöke arra is kitért, hogy az elektronikus könyvtár gyűjteményének egy része hozzáférhető a 2008 novemberében indult európai digitális könyvtár, az Europeana hálózatán keresztül is. Horváth Iván irodalomtörténész, az ELTE egyetemi tanára többek között arról beszélt, hogy napjainkra nyilvánvalóvá vált: az internet információk továbbítására, cseréjére és nem tárolására való, ezért nélkülözhetetlen a MEK és a hozzá hasonló elektronikus könyvtárak feladata.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Hitler](/ih0Ax/label/.cut-640x400/75.jpg)
Hitler
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)