Jászai Mari
2010. január 24. 11:03
Korábban
A színésznő 1951-ben emigrált Amerikába, ahol 1990. február kilencedikén halt meg.
95 éve született Major Tamás
A Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató, kiváló művész aktív baloldali politikai szerepet vállalt.
35 éve halt meg Latabár Kálmán
A Kossuth-díjas színész, kiváló művész félszeg mozgása, virtuóz ügyetlensége, egyéni humora révén, a nevettetés utolérhetetlen művészeként, chaplini szintre emelte a derűt, a vidámságot.
(1850-1926)
Jászai Mari, a magyar színház nagyasszonya 1850. február 24-én született. Krippel Mária Annaként anyakönyvezték a Komárom megyei Ászáron. Anyját ötéves korában vesztette el, ezután Pannonhalmán nevelte egy rokona. A négy elemi után durva apja és mostohája cselédnek adta, szolgált Bécsben is, majd az osztrák-porosz háborúban markotányoslány volt.
Tizenhat évesen megszökött egy vándortársulattal, színpadra először statisztaként lépett, és rövidesen már Jászai Mariként a Budai Népszínházban játszott kisebb szerepeket. A hatalmas tudásvággyal megáldott lány 1869 tavaszán hozzáment a nála tíz évvel idősebb, komoly és művelt Kassai Vidorhoz, akivel együtt szerződött Kolozsvárra. Az itt töltött három év alatt akár boldog is lehetett volna - ha nem kellett volna éheznie. Férje ugyanis (akitől nemsokára elvált) kávéházakba járt, miközben ő minden kis pénzét színpadi ruhákra költötte. Alakításainak híre eljutott a fővárosba, és a Nemzeti Színház intendánsa szerződtette a nyugalomba vonult Jókainé Laborfalvi Róza tragikai szerepkörére.
1872. április 3-án mutatkozott be a Bánk bán Gertrudis királynéjaként, és néhány hónapos megszakítással 53 évig tündökölt a Nemzeti élén. Veleszületett tehetségét állandóan fejlesztette, és óriási hatású művész vált belőle. 1883-ban ő volt Az ember tragédiájának első Évája, húsz Shakespeare-hősnőt játszott el, és elsőként alakította magyar színpadon Antigonét, Iokasztét, Elektrát.
Művészetének csúcsát Szophoklész Elektrájában érte el, Grillparzer Medeáját az 1887-es bemutató után harminc éven át játszotta páratlan sikerrel. Játékát és versmondását nemes pátosz hatotta át, kivételes egyénisége minden szerepet magára formált. Zengő alt hangja élettel töltötte meg a nemes veretű szövegeket, a színpadról tanított egy országot az igazi méltóságra. Megtanult görögül, németül, angolul és franciául, Ibsen John Gabriel Borkman című darabját az ő fordításában játszották. Petőfi rajongója és Széchenyi István csodálója volt, szilveszterenként Petőfi kiskőrösi szülőházánál versekkel emlékezett a költőre.
Utálta a képmutatást, túláradó temperamentuma, életszomja hősnővé tette a hétköznapi életben is. Szerelme volt rövidebb-hosszabb ideig a költő Reviczky Gyula, a fiatal író Szomory Dezső és a festő Feszty Árpád is. Szavai szerint "sosem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem. Én mindig szárnyalni akartam, és a hősöm mindig a föld felé húzott". Egyébiránt kevéssel beérte: cselédet nem tartott, lakását maga takarította, ruháit maga tervezte, varrta, gyakran adakozott, vagyona nem lévén az előadások bevételéből. Az I. világháborúban mindenét szétosztotta a katonák között, nyolcszázszor szavalt a sebesülteknek és a sebesültek javára.
Idős korára bölcs asszonnyá érett, gondolatait, művészi tapasztalatait cikkekben osztotta meg a világgal. A ma nevét viselő téren álló lakásának ablakából a Duna folyását nézte naphosszat. Élete végén méltósággal viselte a betegségével járó szörnyű szenvedéseket, 1926. október 5-én halt meg. Naplója és emlékiratai színháztörténeti szempontból is értékesek, 1953-ban díjat alapítottak emlékére.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![régészet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/2.jpg)
régészet
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- Illegális fémkereskedők találták meg az Únětice-kultúra leglátványosabb leletét
- Negyven tonna aranyat és ezüstöt rejtett az elsüllyedt spanyol hajó roncsa
- Hermész szobrát találták meg a bulgáriai Heraclea Sinticában
- Több száz éves tartósított cseresznyére bukkantak George Washington egykori birtokán
- Folytatódnak a mohácsi csata helyszínének régészeti feltárásai
- A modern búvárkodás alapjait is lefektette Jacques-Yves Cousteau
- Földbe rejtett középkori kincs is előkerült a Tisza-tó mellett
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)