Anyagi segítséget jelentene a világörökségi törvény
2009. december 14. 13:15
A jelenlegi gyakorlathoz képest nagy változás lenne, ha elfogadnák a világörökségi törvényt, mert a magyar államtól jelenleg nem kapnak segítséget az érintett helyszínek - mondta el Szabó Csaba, Hollókő polgármestere annak kapcsán, hogy a világörökséggé nyilvánítás 22. évfordulóját ünnepelték vasárnap a Nógrád megyei településen.
Korábban
Szabó Csaba kifejtette: a törvény elfogadásával az állami költségvetésben önálló soron jelennének meg a világörökségi helyszínek, ez a korábbi évekhez és a jelenlegi gyakorlathoz képest nagy változás lenne. A világörökségi törvény tervezete elkészült, de mivel azt még nem fogadták el, e célra 2010-ben még nincs forrás - tette hozzá. A jelenlegi tervezet 400 millió forintot irányoz elő az érintetteknek, ebből 70-80 millió jutna közvetlenül a helyszíneknek, a fennmaradó összeg a monitoring és a szervezetek költségeit fedezné.
Hollókő polgármestere évek óta sérelmezi, hogy világörökségi helyszínként nem kapnak állami segítséget, ugyanúgy a normatív állami támogatásból gazdálkodnak, mint azok a települések, amelyek nem viselik a címet. Az évi 80-90 millió forintos költségvetésű hollókői önkormányzatnak gondot okoz a pályázati önrész biztosítása és a pályázatokon sem indulnak előnyösebb feltételekkel - tette hozzá.
Szabó Csaba elmondta: szükség van az óvoda, iskola fenntartására, hogy a falunak legyen jövője, ez évi 10 millió forint. Évi 30 millió forint ahhoz kellene, hogy legalább egy házat megvegyenek a faluban, amelyet fiataloknak adnak bérbe ugyancsak azért, hogy ne néptelenedjen el Hollókő. Szakmai segítségre is szükségük lenne, így például jó lenne, ha az építészt nem a falunak kellene megfizetnie. A polgármester ugyanakkor a világörökségi cím pozitívumai között említette, hogy jelentősen növeli az idegenforgalmat, mert évi 80-100 ezer turista e nélkül nem keresné fel a falut. Ez bevételt jelent az önkormányzatnak és a vállalkozóknak, a fiatalok pedig látnak már fantáziát a faluban.
Nyolc magyar világörökségi helyszín került fel eddig az UNESCO listájára, a további helyszínek: Budapest Duna-part látképe és a budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete, Hollókő ófaluja és táji környezete, az Aggteleki Karszt- és a Szlovák-karszt barlangjai, a Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a pécsi ókeresztény sírkamrák, a Fertő-tó és a tokaji történelmi borvidék. Hollókő 1987-ben nyerte el a címet.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu 17:24
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását 16:39
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből 16:01
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait 14:56
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben 13:45
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár 13:06
- Tolkien ismeretlen fordítását fedezték fel Oxfordban 12:48
- Salamon templomának pusztulásából származó fagerendákat találtak Jeruzsálemben 12:15














