Világörökség: vissza a gyökerekhez!

2009. július 24. 10:56 Kovács Olivér

"Ha valamennyi világörökségi helyszínnek ismét neveznie kellene, hogy jelen állapotukban megfelelnek-e a ma érvényes követelményrendszernek, érdekes eredményt kapnánk" - véli a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának titkárságvezetője, aki más műhelytitkokba is beavatott.

Korábban

Dr. Fejérdy Tamás építészmérnök, okleveles műemlékvédelmi szakmérnök, a BME egyetemi docense, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökhelyettese. Az ICOMOS nemzetközi műemlékvédő szervezetben 1983 óta dolgozik: 2005-2008 között európai alelnöke volt, jelenleg a Magyar Nemzeti Bizottság főtitkára. Az UNESCO Világörökség Bizottság munkájában a 90-es évek eleje óta vesz részt: 2002. júniusa és 2003. júliusa között a Bizottság soros elnöke volt. Most a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának titkárságvezetője.

Ellentmondásosnak tűnik számomra a Világörökség Bizottság sevillai ülésszakának mérlege: tétovaságot, útkeresést érzek némely döntés esetében.
Nincs szó tétovaságról, de az tagadhatatlan, hogy a Világörökség Bizottság más környezetben végzi a munkáját mint a megalakulásakor, az 1972-es Egyezmény hatálybalépését követően, azaz 1977-ben tartott első ülésén. Lassan az Egyezmény elfogadásának negyvenedik évfordulójához érünk és a bizottság elhatározta, hogy erre az alkalomra már most megkezdi a felkészülést, hiszen a számvetés mindenképpen fontos és igen, a bizottság többsége úgy érzi, hogy vissza kell térnünk a Világörökség Egyezmény eredeti céljaihoz.

Félresiklott volna az eredeti szándék?
A szándék semmiképp. Az ülésen azt mondtam: "gondolkodjunk el azon, hogy mit tennénk, ha most kellene kitalálnunk egy egyezményt, amellyel meg akarjuk őrizni a Föld kulturális és természeti örökségének legjavát". Ezt tesszük most, ha úgy tetszik, igyekszünk majd pályát igazítani. Visszaemlékezések szerint az1972-es Egyezmény megalkotói közül senki sem hitte-gondolta volna, hogy a Világörökségi Helyszínek száma valaha is meghaladja majd a százat.

Most 890-nél tartanak. Kezd a saját sikere áldozatává válni a Világörökség?
Miért volna a helyszínek száma miatt veszélyben?

Laikusként úgy képzelem, hogy a Világörökség egy olyan rang, amely csak a legkiválóbbaknak jár. Ha sokan kapják meg, inflálódik az értéke.
Viszont milyen alapon tagadhatnánk meg, ha a részes állam a jelölésnél megfelel minden feltételnek? Ráadásul ez nagyon ingoványos talaj: elsősorban a kulturális örökségnél minden népnek lehetnek olyan produktumai, amelyek fontosak az emberiség össz-öröksége szempontjából is, legfeljebb kevésbé ismertek. Néha még a Bizottság tagjait is meglepi egy-egy jelölés, azonban az előzetes ismereteink korlátozott volta miatt nem utasíthatunk el senkit sem.

Ez valóban ingoványos talaj. Mennyire számítanak, vagy számíthatnak az elbírálásnál a szubjektív tényezők?
Amennyire lehet, kiküszöböljük ezeket, pontosabban a Bizottság - a Tanácsadó Testületek, az ICOMOS és az IUCN szakmai elemzései alapján küszöböli ki. A mérce egységes, vagyis meg kell felelni a "kiemelkedő egytemes érték" kritériumának. Vizsgáljuk még a leendő helyszínek hitelességét, integritását és garantálnia kell a részes államnak azt is, hogy fenntartható az adott állapotában a helyszín, és el is kötelezi magát annak fenntartására.

És fenntartható? Ha egy addig kevésbé ismert hely a Világörökség része lesz, megindul a turistaáradat, és ha úgy tetszik, akaratlanul is megváltoztatja, akár tönkre is teszi azt, amit védeni akartak. Hollókőn például egy palóc falut akartak megvédeni, de kérdem én, ez ugyanaz a falu, ami harminc évvel ezelőtt volt? Nem díszlet, skanzen csupán?
Hollókő valóban sokat szenvedett, igaz, kezd magára találni. A turizmussal, az ingatlanok felértékelődésével és a tulajdonosi szerkezet ebből fakadó megváltozása sokáig nagyon komoly kihívást jelentett a helybéli döntéshozók számára is. Igen, a turizmus tényleg probléma lehet, mert átalakíthatja a helyszínt. Nem véletlen, hogy ezzel külön munkacsoport foglalkozott Sevillában – de azért nem feledve a turizmusban rejlő, az értékvédelem szempontjából is kétségtelenül meglévő pozitív lehetőségeket sem.

Tehát a Világörökségi cím nem lesz turisztikai nagydíj? Némely helyszín esetében nekem úgy tűnik.
Nem, természetesen nem. De a helyszínek egyediek, nem húzható rájuk egyetlen sablon sem. A turizmus hatása is más és más: gondoljon a Pécsi Világörökségre, az ókeresztény sírkamrákra: ott fellendülést hozott a listára való felkerülés. Megindult a fejlesztés, a helyszín látnivalóit - mármint a hozzáférhetőségüket - kibővítették és hiába a turisták áradata, Pécs e tekintetben sikertörténet. De nem akarom megkerülni a korábbi kérdését: megesik, hogy egy helyszín a saját sikere áldozatává válik és valóban furcsa és szomorú helyzetet teremtene, ha valamennyi helyszínnek ismét neveznie kellene, hiszen némely esetben tényleg csorbultak az értékek.

Várható ilyen? Egy nagy revízió?
Semmiképp. De a helyszíneket folyamatosan, rendszerbe épített módon ellenőrzi a bizottság, és ha kell, fájdalmas döntést is hozhat, mint például Drezda esetében.

A német sajtó azt írta, hogy a Bizottság a törlésben legalább annyira hibás mint a drezdai vezetés, hiszen következetlenséget sugall, hogy 2004-ban felveszik a listára, 2006-ban már a veszélyeztetett Világörökségek közé kerül, aztán most törlik.
Utólag könnyű okosnak lenni. 2004-ben és előtte még senki sem beszélt arról a betonmonstrumról, amelyet a völgy közepébe építenek híd gyanánt. A Bizottság a végsőkig elment a konzultációkban, keresve a mindkét fél számára elfogadható megoldást, de ilyen kompromisszumot nem köthetett. Tavaly Quebec-ben figyelmeztette már – nem először a drezdaiakat, pontosabban a német részes államot, hogy egy évet kapnak. Ha úgy tetszik, a bizottság most nem dönthettett másképp, hiszen az egyezmény végrehajtásának a hitelessége forgott kockán.

Először töröltek kulturális helyszínt Ezután várhatók újabb törlések? Netán vérszemet kap a Bizottság?

Ha kíváncsi az interjú folytatására, olvassa el a műemlékem.hu cikkében!