Kisebb lehetett az Özönvíz
2009. január 28. 17:21
9500 évvel ezelőtt a korábban gondoltnál jóval kisebb kataklizma pusztíthatta el a Fekete-tenger partvidékét - állítják a geológusok, akik a Duna deltájában vett üledékminták alapján pontosították a sokak által vitatott elméletet.
Tényleg egy hatalmas árvíz öntötte el 9500 évvel ezelőtt a Fekete-tenger partját, és pusztított el ott minden neolitikus települést? Egy, a Quaternary Science Reviews januári számában megjelentetett tanulmány szerint ha volt is egyáltalán hasonló katasztrófa, akkor az jóval kisebb lehetett, mint amit más kutatók korábban feltételezhettek. A Duna deltájának folyami üledékmintáinak vizsgálatából ugyanis az derült ki, hogy a tenger egykor a korábban feltételezett 80 helyett csak 30 méterrel lehetett alacsonyabb vízszintű a mostaninál.
Tízezer évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak végén, a Fekete-tenger még egy tó volt - amelynek nem volt összeköttetése a Mediterráneummal. A földtani és régészeti körökben dúló vita résztvevői abban egyetértenek, hogy a gleccserek elolvadásával a tengerszint világszerte emelkedni kezdett, és a Boszporusz földszorosán az ár átbukva 70 ezer négyzetkilométert borított el, és egy az egyben elpusztította a tétség neolitikus civilizációit. A vízözön kiterjedéséről és méreteiről azonban még nem sikerült megállapodni.
Az 1990-es évek második felében Bill Ryan és Walter Pitman, a Columbia Egyetem kutatói a földtani minták vizsgálata alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a vízszint a mainál 80 méterrel alacsonyabb lehetett. Ekkor azt is megálapították, hogy ez a katasztrófa késztethette a korai agrikulturális társadalmakat a Közép-Európa felé vándorlásra, és ez alapozta meg a vízözön archetipikus mítoszát is az emberiségben.
Az árvíz pontos időpontját azonban szinte lehetetlen megállapítani, és Liviu Giosan geológus szerint a hasonló kutatások csak a Szent Grál kereséséhez mérhetők. Eddig ugyanis senkinek sem sikerült, mind a Fekete-tenger, mind pedig a Mediterráneum korabeli vízszintjét megbecsülni, e nélkül pedig a hasonló elméletek továbbra is légből kapottak maradnak.
A kutatók a vizsgálatok során most az édesvízi élővilág nyomait és az egykori emberi tevékenység régészeti leleteit keresték, ám nem jártak sok sikerrel. A kutatást ezután terjesztették ki a Duna deltájára is, ahol már jóval több eredményt regisztrálhattak: ott ugyanis az édes- és sósvíz találkozásánál az iszap mélyén megtalálhatták az egykori tengerszint nyomait is. A kutatócsoport 2006-ban kimutatta, hogy bár a szovjet időszakban vett minták alapján a Fekete-tengernél hatalmas vízszint-ingadozást mértek, ez az elmúlt 6000 évben jóval kisebb lehetett.
2007-ben aztán kiterjesztették a kutatás időhatárait, és Giosan és munkatársai 42 méter mélyre fúrtak le a Deltában. A vizsgálatok során kiderült, hogy az Özönvízre körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor, ugyanis ekkortól találták meg friss tengervíz nyomait a mintákban. Ezután a mintákban talált fosszíliák radiokarbonos vizsgálatát a legmodernebb tömeg spektrométerekkel végezték el. A végeredmény sokkoló volt, hiszen a minták alapján az Özönvíz előtt az általuk becsült vízszint nem 80, hanem csupán 30 méterrel volt a mai alatt. Azt azonban még mindig nem sikerült, megállapítani, hogy mennyi víz ömlött át a Boszporusznál, hiszen a Márvány-tengerrel kapcsolatban még nem végezték el az ősi tengerszint rekonstrukcióját.
A közelítő becslések alapján azonban úgy tűnik, hogy a katasztrófa során nem 50-60, hanem 5-6 méteres hullámok sújtottak le a térségre, ám ennek hatásai is kataszrofálisak lehettek: víz alá került a Duna deltája, és közel 2000 négyzetkilométernyi lakott terület is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)