Légifelvételek a limes kutatásában
2007. április 23. 15:00
A Ripa Pannonicáról összegyűjtött ismeretanyag a folyamatos kutatásoknak, technikai újdonságoknak (georadar, talajellenállás mérés) köszönhetően évről-évre jelentősen bővül.
Korábban
A római erődök, települések maradványai a későbbi korok lakóinak nem jelentettek különösebb értéket. Hasznosítható csak az építkezéseknél is felhasználható kőanyag volt, amelyet a rómaiak sokszor igen messziről szállítottak a helyszínre. A romok elhordása főleg az 1800-as évek végére tehető, több esetben a római épületeket tartalmazó területek tulajdonosai csak robbantással tudták apróbb darabokra törni a több mint ezer éves jól megépített emlékeket, amit aztán pénzért adtak el. Több településen ennek az építőanyagnak a felhasználásával emelték a középületeket és templomokat is. Szerencsére a későbbiek folyamán felismerték ezen építmények tudományos jelentőségét és megakadályozták a további pusztításukat.
A felvételeknek és helyszíni bejárásoknak köszönhető többek közt, hogy a római limes mentén húzódó kétezer éves hadiút nyomvonalának több mint 70%-a ismert. A levegőből készített felvételek a feltárások helyszíneinek kijelölése szempontjából ma is fontosak.
A megalapozott tudományos eredmények és a laikusok 21. századi médiumok által elkényeztetett igényei között jelenleg még túlságosan nagy a szakadék, és a magyarországi római emlékeknek egyelőre még nehéz versenyre kelniük a külföldön látható ókori csodákkal, de akár csak a hazai középkori várak nyújtotta élményekkel is. Szerencsére ezt a muzeológusok is felismerték, és ők is azt szeretnék, ha a látogatókban nem az a képzet alakulna ki, hogy a rómaiak "alaprajzokban laktak". Ennek egyik szép magyarországi példája a szombathelyi Történelmi Témapark kialakítása.
Ahhoz, hogy Pannónia hadiútja és limes-darabja - hasonló németországi és osztrák helyszínekhez hasonlóan - közismertté váljon és a figyelem középpontjába kerüljön a szakmai és civil szervezetek jelentős összefogására lenne szükség. Ezt a szándékot segítheti az a tény, hogy a Ripa Pannonica 2003-ban felkerült a magyarországi világörökségek várományos listájára. Jelenleg a világörökséggé nyilvánítást biztosító, több országot érintő nemzetközi pályázat szakmai előkészítése folyik. Mivel azonban a tervezett világörökségi védelem területe közel nyolcvan önkormányzatot és több ezer helyszínt érint, az eredményes pályázathoz elengedhetetlenül szükséges e települések közös fellépése, összefogása.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1. világháború
- A spanyolnátha több embert ölt meg, mint az első világháború
- Napjainkig nincs konszenzus Károlyi Mihály megítélésében
- A kártérítés is hozzájárult a burgenlandi kérdés rendezéséhez
- A végzetes hatású távirat, ami az USA hadba lépését eredményezte
- Életveszélyes sebet kapott a Nagy Háborúban Benito Mussolini
- Számtalan áldozatot követelt az első világháború legvéresebb ütközete
- Piramist mindenkinek! 19:17
- 3700 éves elfeledett kőkör Farley Moor erdejében 18:35
- Munkácsy menedzsere 18:05
- A Melsonby-kincs, a vaskori elit titkai Észak-Angliából 15:10
- Másfél millió éves csonteszközöket találtak Tanzániában 14:37
- A szakálladótól az árnyékadóig: hét szokatlan adó a történelemből 14:20
- Új felfedezések Jézus hagyomány szerinti sírjánál 13:20
- A korabeli sajtó szerint Spanyolországba menekült Sztálin legkegyetlenebb bizalmasa 12:15