18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
Dasi Dorzso Ityigelov (1852-1927), Oroszország
Az oroszosan Dasi Dorzso Ityigelovnak, a helyi burját nyelven Etigelej Dasadorzsónak hívott buddhista láma meditáció közben hunyt el lótuszülésben 1927-ben az oroszországi Burjátföldön. A láma korábban a kommunisták előli menekülésre szólította fel híveit, ő maga azonban az országban maradt. Érezvén halálának közeledtét, meditációba kezdett, és részletes utasításokat hagyott társainak a halála utáni teendőket illetően: abban a helyzetben temessék el, amelyben meghalt, majd több év után ássák elő ismét holttestét, és vizsgálják meg.
Előbb 1955-ben, majd 1973-ban is exhumálták a burját papok a holttestet, és nem találták rajta a lebomlás nyomait. A vallásellenes hatóságoknak nem mertek erről szólni, így a láma lótuszülésben lévő holtteste 2002-ig eredeti helyén maradt. 2003-ban a holttestet elismerték Oroszország egyik buddhista ereklyéjének. Jelenleg mindenfajta klímaszabályozás nélkül, emberek által látogatott szabadtéri helyen tartják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.