100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat
2024. október 1. 13:20 MTI, Múlt-kor
Századik születésnapját ünnepli Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke, aki 1977 és 1981 között volt hivatalban. Fiatal korában a családi farmot virágoztatta fel, ezután kezdődött politikai pályafutása. Sokat foglalkozott az emberi jogokkal, igyekezett a vietnámi sokk után Amerika erkölcsi súlyát visszaszerezni a nagyvilágban, ám ciklusa vége felé súlyos problémákkal kellett szembenéznie. Elnöksége után is aktív maradt, az 1982-ben alapított Carter Center máig fontos karitatív tevékenységet végez.
Elnöksége után Nobel-békedíjban is részesült.
Korábban
James Earl Carter Jr. a Georgia állambeli, alig 600 lelket számláló Plains nevű településen, farmercsaládban született 1924-ben. Ősei a 17. században vándoroltak ki Angliából, és nyolc generáció óta éltek Georgia államban. Házukban sem villanyvilágítás, sem folyóvíz nem volt, mégis a tehetősebb családok egyikének számítottak.
A családban Jimmy volt az első, aki túljutott a középiskolán. Két évig folytatott matematikai tanulmányokat georgiai egyetemeken, majd 1943-ban beiratkozott az annapolisi tengerésztiszti akadémiára. Miután végzett, jelentkezett a haditengerészet atomtengeralattjáró-programjába, komoly atommérnöki kiképzésben részesült és nukleáris fizikát tanult.
1953-ban, apja halála után leszerelt, és átvette a család földimogyoró-farmját. Az addig inkább a tudományokban elmélyülő Carter gyorsan beletanult a gazdálkodásba, de a kezdeti időszakban még anyagi nehézségekkel küszködött – a mai napig ő az egyetlen amerikai elnök, aki családjával a szűkölködők számára épített kormányzati bérlakásban élt.
Sikeres üzletemberként kapcsolódott be a helyi politikai és közéletbe, a helyi iskolatanács és a baptista egyházközség vezetésébe.
A faji elkülönítést ellenző Cartert 1962-ben beválasztották Georgia állam szenátusába, 1966-ban a kormányzói széket is megpályázta, de alulmaradt a szegregációt pártoló ellenfelével szemben. Négy évvel később már győzött, a kormányzói tisztséget 1971 és 1975 között töltötte be.
Az állam élén komoly takarékoskodásba kezdett, javított a közszolgáltatások színvonalán, növelte a fekete alkalmazottak számát. 1972-ben pályázott a Demokrata Párt alelnökjelöltségére, de kudarcot vallott. Ekkor kezdte „felépíteni”magát: 1974-ben elnyerte a Demokrata Párt választási kampánybizottságának elnöki tisztét, s elkezdte kiépíteni hadállásait a párton belül.
Az 1976-os elnökválasztási kampány kezdetekor országosan még csak kétszázalékos volt ismertsége, de amikor nyáron kiadta Miért ne a legjobbat? című könyvét, mindenki felfigyelt rá.
A demokrata pártkonvención az első szavazáson választották elnökjelöltté, s az 1976. november 2-i elnökválasztáson szoros szavazati aránnyal (50,4 százalékot ért el a hivatalban lévő Gerald Forddal szemben), az elektori voksok meggyőző többségével elnökké választották.
Az Egyesült Államok 39. elnökeként 1977. január 20-án vette át hivatalát, ő volt az első, aki becenevén, Jimmy Carterként tette le a hivatali esküt. Sokat foglalkozott az emberi jogokkal, igyekezett a vietnámi sokk után Amerika erkölcsi súlyát visszaszerezni a nagyvilágban.
Elnöksége alatt írták alá a Panama-csatornaövezet fokozatos átadásáról rendelkező szerződést (1977. szeptember 7.), vette fel az Egyesült Államok a diplomáciai kapcsolatokat Kínával (1979. január 1.), az ő bábáskodásával született meg Camp Davidben az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződés (1979. március 26.), ő írta alá Bécsben 1979. június 18-án Leonyid Brezsnyev szovjet államfővel a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló SALT-II. szerződést.
Carter és Brezsnyev 1979-ben Bécsben írták alá a SALT II. megállapodást
Elnöksége vége felé súlyos problémákkal kellett szembenéznie. Az 1979 végi afganisztáni szovjet intervenció miatt 1980 nyarán Carter komoly vihart kiváltva a moszkvai olimpia bojkottja mellett döntött. 1980 áprilisában elrendelte az Egyesült Államok teheráni nagykövetségén az előző év végén túszul ejtett amerikai állampolgárok kiszabadítását, sikertelenül.
A választási kampányt a kudarcba fulladt mentőakció és a stagflációba süllyedt gazdaság témája uralta, így Carter – akinek saját pártjában is komoly ellenzéke támadt – az 1980. november 4-i elnökválasztáson alulmaradt a republikánus Ronald Reagannel szemben.
Bár a szavazatok számát tekintve Reagan csak nyolcmillióval kapott többet, de az 50 államból 44-et megnyert, és 489 elektori voksot szerzett, szemben Carter 49-ével.
Jimmy Carter Washingtonból távozva visszatért farmjára, de továbbra is aktív közéleti szerepet vállalt. 1982-ben létrehozta a Carter Centert, amely fő feladatának tekinti az emberi jogok biztosítását a világon, az emberi szenvedések enyhítése érdekében végzett munkát, s itt őrzik Carter elnökségének 27 millió dokumentumát.
Az USA öt elnöke ( Ford, Nixon, Bush, Reagan és Carter) egy képen, 1991-ben.
Az exelnök diplomáciai, békéltető tevékenységet végzett a Közel-Keleten, Etiópiában, Észak-Koreában, Haitin és Boszniában, fáradhatatlanul folytatta jószolgálati misszióját és hallatta hangját a nemzetközi politikai életben.
2011-ben Raúl Castro kubai államfővel folytatott megbeszélést, ő az egyetlen elnöki tisztséget viselt amerikai politikus, aki az 1959-es forradalom óta a kommunista szigetországba látogatott.
Jimmy Carter 2002-ben a nemzetközi konfliktusok békés megoldását célzó, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását, a gazdasági és társadalmi fejlődést elősegítését szolgáló több évtizedes erőfeszítéseinek elismeréseként megkapta a Nobel-békedíjat.
Az exelnök máig aktív figyelemmel követi a politikai eseményeket.
Carter 1996-ban járt Magyarországon, Vácott részt vett a Habitat for Humanity International (Házat-Hazát alapítvány) elnevezésű ökumenikus keresztény lakásépítő szervezet akciójában, amelynek keretében 500 önkéntes egy hét alatt tíz lakóházat hozott tető alá.
Ebben az évben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést is a magyar-amerikai kapcsolatok széles körű fejlesztéséért és a magyar koronázási ékszerek visszajuttatásáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.