10 tény a középkori házaséletről
2021. november 25. 07:40 Múlt-kor
Komoly, de végső soron eldöntetlen viták övezték a kérdést, hogy melyik fél számára nyújt nagyobb gyönyört a testi együttlét. Arisztotelész, Hippokratész és Albertus Magnus is kiemelt figyelmet szentelt a kérdésnek.
1. A középkorban a házasság inkább volt politikai és gazdasági, mint szerelmi ügy, különösen az előkelőségek között. Mivel a házastársak sokszor az oltárnál találkoztak először, közkeletű vélekedéssé vált, hogy „nem lehetséges szerelem házastársak között”.
2. A házasság megítélése a kereszténységen belül sem volt egységes. A korai egyházban számos aszketikus mozgalom hirdette a szűziesség és a teljes önmegtartóztatás tanait, és tagadták, hogy a házasságban élők üdvözülhetnek.
3. A szüzesség fontossága miatt annak „visszaállítására” különböző népi és orvosi praktikák léteztek. Salermói Trota egyik receptje cukor, tojásfehérje, timsó és esővíz keverékével igyekezett előidézni a látszatot, míg az igazán kétségbeesetteknek pióca használatát javasolta vérzés előidézésére.
4. A nemi élet még házasságon belül is bűnnek számított – igaz, bocsánatos bűnnek, amennyiben általa megvalósultak a „házasság javai”, vagyis a gyermek, a hűség és a szentség. Szent Pál szerint „az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége”.
5. Komoly, de végső soron eldöntetlen viták övezték a kérdést, hogy melyik fél számára nyújt nagyobb gyönyört a testi együttlét. Arisztotelész, Hippokratész és Albertus Magnus is kiemelt figyelmet szentelt a kérdésnek.
6. A kora középkorban tilos volt nemi életet élni a nő menstruációja és terhessége idején, böjti napokon és időszakokban, illetve egyházi ünnepeken; ez helytől és korszaktól függően összesen 200-270 napot tett ki.
7. A fenti tilalmak eredményeként a 2-7. századok között Európa népessége folyamatosan csökkent, hogy aztán a szabályozás erőteljes lazítása nyomán a 10-11. században demográfiai robbanás következzen be.
8. Természetesen csak akkor volt bocsánatos a nemi élet bűne, ha az együttlét az egyetlen elfogadott, a lehető legkevesebb testi gyönyört nyújtó, ma misszionáriusnak nevezett pózban zajlott.
9. A további pozitúrák mellett tilos volt bármely egyéb testnyílás alkalmazása, az önkielégítés, valamint az azonos neműekkel való paráználkodás is. Az ezekért járó vezeklésekről penitenciálék, bűnbánati könyvek rendelkeztek.
10. Bár a prostitúció minden szempontból bűnösnek számított, az egyház mégis eltűrte mint szükséges rosszat, sőt: a társadalom szükséges részének tartotta, mert nélküle „mindent felforgatnának a buja vágyak”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Fabergé is megörökítette egy tojásán a birodalmat átszelő transzszibériai vasutat tegnap
- 10 tény Kolumbusz Kristófról tegnap
- Budapesten találkoznak Európa zenei szaktekintélyei júniusban tegnap
- Különleges kisfilmekkel mutatja be a magyar nemzeti hősöket a Nemzeti Örökség Intézete tegnap
- Már az ókori görögök is felemás véleménnyel voltak a rongyrázásról tegnap
- Kitört a western világából az esetlenül induló Clint Eastwood tegnap
- Haláltánc: Reigl Judit utolsó műveit mutatja be a Szépművészeti Múzeum tegnap
- Mindkét oldal vereségként könyvelte el a jütlandi tengeri ütközetet tegnap