10 különös epizód az angol történelemből
2015. június 22. 08:25
Korábban
Akiket teljesen hidegen hagyott a televízió
Baird találmányával
A BBC-nek az 1922-es megalapításakor még csak négy dolgozója volt. Bár a vállalat illetékesei az 1920-as évek második felében az elsők között tekinthették meg John Logie Baird találmányát, a televíziót, ám a készülék ötlete egyikük tetszését sem nyerte el, és úgy döntöttek, maradnak a rádiónál. A társaság kapcsán nem ez volt az egyetlen meglepő történet. Néhány évvel később, 1930. április 18-án délután fél hétkor egy bemondó azt javasolta a hallgatóknak, hogy mivel aznap egyáltalán nem történt semmi, hírhallgatás helyett dőljenek hátra, és lazítsanak egy kis zongoramuzsikára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap