Tehetségével és nyelvérzékével tört magának utat Egyiptom színészlegendája, Omar Sharif
2020. július 10. 14:59 Múlt-kor
Korábban
Politika, bridzs és foci
Sharif külföldre költözésén túl azzal is az egyiptomi politika célkeresztjébe került, hogy 1968-ban a Funny Girl című musicalben az Egyiptommal ellenséges Izrael államot hangosan támogató Barbra Streisand mellett vállalt főszerepet – a filmet számos arab országban azonnal betiltották. A dolog külön pikantériája, hogy az egyiptomi színész és az amerikai zsidó énekesnő között valódi romantikus viszony is kialakult a forgatáson.
Miután az 1970-es évek elején házat vásárolt Párizsban, Sharif egyre gyakrabban vállalt európai filmszerepeket is, például az 1973-as A rejtelmes sziget című francia Verne-regényadaptációban Nemo kapitány szerepét. Az idősödő színész az 1980-as és 1990-es évek folyamán is keresett maradt, azonban saját bevallása szerint is a szerencsejáték és a lóversenyek iránti szenvedélye vitte rá számos kevésbé neves film elvállalására.
Színészkarrierje mellett Sharifot a világ legjobb bridzskártyásaként tartották számon. 1967-ben megalakította az Omar Sharif Bridzscirkusz nevű formációt, melynek keretében világszerte népszerűsítette a kártyajátékot a legjobb játékosok társaságában. Több könyvet is írt a kártyajátékról, amellyel azonban 2000-re felhagyott, szenvedélybetegségnek nevezve azt a többi szerencsejátékkal együtt.
1992-ben tripla szívkoszorúérműtétet hajtottak végre a láncdohányos színészen, akinek addigi „fogyasztása” napi száz szál volt. A műtétet követően felhagyott a dohányzással.
Miután jó ideje nem szerepelt nagyobb hollywoodi produkcióban, Antonio Banderas oldalán jutott mellékszerephez az 1999-es A 13. harcos című Michael Crichton-regényadaptációban. A hosszúra nyúlt és hányatott sorsú forgatás viszontagságai olyannyira megviselték Sharifot, hogy egészen 2003-ig teljesen visszavonult.
Ebben az évben a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai című francia-török drámában vállalta a főszerepet, amelyre saját maga jelentkezett. A 2000-es évek folyamán kisebb-nagyobb mellékszerepeket vállalt külföldi és egyiptomi filmekben egyaránt, továbbá ő képviselte a médiában a 2010-es, az afrikai kontinensre kijelölt labdarúgó-világbajnokság megtartására nevező Egyiptomot (a rendezés jogát végül Dél-Afrika nyerte el).
2011-ben az ekkor már újra Egyiptomban élő színész támogatásáról biztosította a Hoszni Mubarak leváltását követelő ifjúsági tüntetéseket. Utolsó filmszerepe 2015-ben az 1001 találmány és Ibn al-Haytham világa című, az UNESCO által A Fény Nemzetközi Éve keretében szponzorált ismeretterjesztő műben volt.
Ez év májusában a család bejelentette, hogy Sharif Alzheimer-kórban szenved. Fia, Tarek Sharif (aki nyolcévesen a Doktor Zsivágóban a gyermekkorában ábrázolt főszereplőt alakította) elmondása szerint 83 éves édesapja ekkor már legsikeresebb filmjeinek címét is gyakran összetévesztette, és nem emlékezett például arra sem, hol forgatták őket.
Július 10-én, kevesebb mint fél évvel egykori felesége halála után szívrohamban hunyt el egy kairói kórházban. Július 12-én a kelet-kairói Musír Tantavi nagymecsetben búcsúztak el tőle rokonai és színésztársai, majd az esz-Szajída Nafísza temetőben helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.