Többször próbált hazatérni 15 éves száműzetéséből Rákosi Mátyás
2020. június 14. 08:24 Murányi Gábor
Korábban
Száműzött orosz cárok szelleme
A Frunze utca 63. szám alatti házban, ahogy erről már esett szó, öt évig maradhatott. Ott kezdte írni több ezer oldalasra sikeredett (nyomdafestékhez csak az ezredforduló előtt két évvel jutó) önigazoló emlékiratát, és ott vette kézhez azt a magyar pb-határozatot is, amely 1958 februárjában leszögezte: az országba való visszatérése nemkívánatos (…) csak zavarná a párt munkáját”.
Pártszerű tiltakozását ugyanúgy válasz nélkül hagyják, mint azt a követelését, hogy indítsanak ellene fegyelmi eljárást. „Frakciós tevékenységét”, vagyis élénk levelezését családjával és néhány elszánt magyarországi hívével (lásd a Múlt-kor 2013-as őszi számát) egyre inkább állambiztonsági kérdésként kezelték Moszkvában is, Budapesten is.
Az igazi fordulópont, úgy tűnik, valóban 1962-ben következett be, és megint csak nem függetlenül a nagytestvéri országban történtektől. 1961. október utolsó napján ugyanis Sztálin bebalzsamozott tetemét eltávolították a Vörös téri Lenin-mauzóleumból, az SZKP hónap végi XXII. pártkongresszusának fő témája pedig a desztalinizáció lett. A vigyázó szemét mindig Moszkvára vető Kádár már november közepén arról beszélt pb-társainak, hogy „ha a szovjet elvtársak arról beszélnek, hogy van ilyen történelmi kötelesség, akkor talán nekünk is van...”
S noha a magyar párt első titkára a személyi kultusz nagy titkokban elvégzendő hazai felszámolását úgy képzelte, hogy „a Rákosi-ügyet nem bolygatjuk”, ez kivitelezhetetlennek bizonyult. Ráadásul ugyanez idő tájt az érintettet ismét hatalmába kerítette a honvágy. Addigi türelmét hangsúlyozva levelek sorában emlékeztette budapesti elvtársait arra, hogy immár kitelt a rá 1957-ben kiszabott ötéves száműzetés ideje.
Próbálkozásával, mint az a fentebb elmondottakból már kiderült, ellenkező hatást ért el, hazatérése helyett még messzebbre került Magyarországtól, az orosz cárok egyik tradicionális száműzetési helyére, a kirgíziai Tokmakba. Ahol három évvel később, 1965 májusában meglátogatta őt egy Moszkvában tanuló – akkor még – balos felfogású egyetemista, Dalos György.
A később magasan jegyzett író emlékei szerint Rákosi első kérdése az volt, hogy látogatója tagja-e az MSZMP-nek. Az igenlő válasz után, mintha csak egy taggyűlésen lett volna, szabályos hűségnyilatkozatot tett, mondván ő minden párthatározattal, az őt elmarasztalóakkal is egyetért. Még a vacsorára feltálalt tarhonyás marhapörkölt és a hozzá felhörpintett néhány pohár bor sem oldotta meg a nyelvét, sértettségéről csupán a jakut feleség kifakadása árulkodott. „Miért nem engedik haza? Ha valami bűnt követett el, állítsák bíróság elé, de…”. „Nem panaszkodunk” – szakította félbe Fenya tirádáját a fegyelmezettségét megőrző férje.
A következő években a Rákosi-ügyben újabb fejlemények csak látszólag történtek. Miután a Hruscsovot megbuktató Brezsnyev a kétoldalú tárgyalások során többször is kihangsúlyozta: „változatlanul örömmel tesz szívességet”, vagyis – szólt a burkolt üzenet – legyen Kádár hálás azért, mert őrzik Rákosit, a magyar pártvezér enyhített korábbi kérlelhetetlenségén.
Hát, ha annyira akar, jöjjön Rákosi. Mindössze néhány apró feltételt kell tudomásul vennie, például azt, hogy írásban kötelezi magát arra, hogy a XI. kerületben biztosított házban nem fogad látogatót, nem nyilatkozik a sajtónak, sétálni, netán moziba csak kísérettel megy. A „megalázó rendőri felügyeletet” végül maga a hazavágyó utasította el 1970 májusában. A következő év februárjában, a második szívrohama végzetesnek bizonyult.
Ekkor hirtelenjében minden felgyorsult, hiszen már csak az ügynek – ahogy a hirtelenjében hozott pb-határozat fogalmazott – „a szocialista humanizmus elvei szerint történő lezárása” maradt hátra. Ennek végrehajtására a legapróbb részletekig kidogozott búcsúakcióterv született. Rákosi két testvére és rokonai – akiknek látogatói kérelmét előtte hónapokig való várakoztatás után gyakran utasították el a magyar–szovjet hatósági együttműködés egyik kiemelkedő eredményeként – már a diktátor halála után két nappal elrepülhettek.
De így is éppen csak odaértek a moszkvai gyászszertartásra. Az MSZMP ahhoz hozzájárult, hogy Rákosi hamvait – végakaratának megfelelően – Magyarországra hozzák, a szűk családon túli nyilvános búcsúztatást azonban nem engedélyezte. Olyannyira, hogy a már kinyomott partecédulák postázását is megakadályozták, és a temetés napján a Farkasréti temető hirdetőtáblájára valakik, úgymond véletlenül „elfelejtették” kiírni Rákosi keresztnevét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila 19:05
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre 17:44
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra 14:20
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
