Szabad szombatok
2019. október 10. 15:29
„A veszély nem a szabadidőben rejlik, hanem az unalom szülte céltalanságban, amellyel némelyek ma még a kétnapos pihenőnek nekivágnak – elmélkedik Kékesdi Gyula a Népszabadság 1982. március 31-i számában azon, hogy vajon valóban jó dolog volt-e a szabad szombat bevezetése szűk egy évvel korábban.
„A szabadidő veszélyeiről” című cikkben a szerző csupa olyan élethelyzettel illusztrálja a plusz szabadnapot, ami azt sugallja: felelőtlen döntés volt a magyar munkások millióira rászabadítani, hiszen úgysem tudnak mit kezdeni vele: „Mindjárt példák is felsorakoztak, s nem is csak a fiatalok céltalan ődöngéseiről, hanem a felnőttekről is, akik még nem tudnak mit kezdeni a két szabadnappal, illetve rosszul használják fel ezt az értékes lehetőséget. A társaság legfiatalabb tagja a szomszédját említette meg, aki azelőtt csak vasárnap itta le magát a sárga földig, most viszont már szombat délelőtt is jó alkalma nyílik az italozásra”.
Napjainkban a legtöbb ember számára természetesnek tűnik a kétnapos hétvége, azonban ez az ipari forradalom óta sehol sem volt jellemző, így a szocialista Magyarországon sem. A gazdasági konszolidáció, egyszersmind a társadalmi egyensúly kényes rendszerének megóvása érdekében döntött végül úgy 1981-ben a pártvezetés, hogy az ország felnőtt lakossága fokozatosan áttérhet az egyébként Európa-szerte már az 1960-as évek óta bevezetett ötnapos munkahétre. Mindehhez egy áprilisi kormányrendelet teremtett jogalapot, amelynek nyomán július 1-jével immár csak minden második héten kellett szombaton is dolgozni járnia a felnőtt lakosságnak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Ókor](/ih0Ax/label/.cut-640x400/12.jpg)
Ókor
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- Fájdalomcsillapításra is szolgáltak az ölebek az ókori Görögországban
- Illegális fémkereskedők találták meg az Únětice-kultúra leglátványosabb leletét
- Csupán egy dolog miatt nem gúnyolták a kortársai által furcsának tartott Szókratészt
- Hermész szobrát találták meg a bulgáriai Heraclea Sinticában
- A trónviszályok ingatták meg a hatalmas Perzsa Birodalmat
- Máig nem sikerült megfejteniük a tudósoknak a minószi könyvelők írását
- Még életben lehetett, amikor halottnak nyilvánították Nagy Sándort
- A Római Birodalom új fővárosa pecsételte meg Ostia sorsát
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap