Begördülnek az első Zsigulik Magyarországra
2019. október 10. 16:16
Miután 1966. augusztus 14-én Vittorio Valletta, a Fiat olasz autógyár elnöke és Alekszandr Taraszov szovjet autóipari miniszter megkötötte „az évszázad üzletét”, megkezdődött a Volga-parti Togliatti (az Olasz Kommunista Párt egykori elnökéről elnevezett) városában a VAZ autógyár építése.
1970-ben pedig a gyártósorról legördült az első VAZ-2101-es „Zsiguli” is. A keleti blokkban az 1967-es Év Autója, a Fiat 124-es szovjet változatának híre azonnal hatalmas érdeklődést váltott ki: az elérhető árú, de nyugati minőséget ígérő személygépjárműként meghirdetett újdonság sokak fantáziáját mozgatta meg.
Magyarországra az első mintapéldányok 1971 elején érkeztek, és február 10-én Budapesten, a Technika Házában a nyilvánosság is megcsodálhatta a típus három darabját. A lakosság által rendelt első autók 1971. június 14-én kerültek átadásra: Budapesten dr. Kurcz Árpád villányi állatorvos vehette át sajátját, míg Debrecenben dr. Zsadányi Ottóné személyesen a Merkur értékesítővállalat igazgatójától, Csüri Istvántól kapta meg a slusszkulcsot (e két helyszínen lehetett az új járműveket átvenni: a budapestieknek, illetve a Dunától nyugatra lakóknak a Hungaroszerviz IX. kerületi telephelyére, míg a Dunától keletre lakóknak Debrecenbe kellett menniük autójukért).
A klasszikus „kerek lámpás” Zsigulik változatlan formában 1988-ig készültek (velük párhuzamosan számos egyéb típussal is előrukkolt a gyártó), így szép számmal jutott belőlük hazánkba is, a borsos (80.000 forintos) ár ellenére is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 8. Budapest világvárossá fejlődése](/ih0Ax/label/.cut-640x400/770.jpg)
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)