Örök honvágy kínozta a szinte egész életét száműzetésben töltő Mikes Kelement
2018. október 2. 10:56 MTI
257 éve, 1761. október 2-án hunyt el Mikes Kelemen író, műfordító, a 18. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja. Mikes hűséggel követte Rákóczit Lengyelországba, majd Franciaországba, végül 1717-ben a török szultán meghívására Törökországba utaztak.
Korábban
Pontos születési idejét nem ismerjük, valószínűleg 1690 augusztusában láthatta meg a napvilágot Zágonban, régi székely nemesi családban. Bár családja református volt, ő már gyermekként a katolikus hitre tért és ebben nevelkedett. A kolozsvári jezsuitáknál tanult, 1707-ben egyik nagybátyja ajánlására II. Rákóczi Ferenc udvarába került, előbb apródként élt, majd bejáró lett. Mikes itt mélyítette el tudományos, művészi ismereteit és a francia irodalommal is megismerkedett.
1711 elejére a szabadságharc nehéz helyzetbe került, ezért Rákóczi külföldre utazott, hogy az orosz segítségről tárgyaljon. Távollétében kötötték meg a szatmári békét, így a fejedelem száműzetésben maradt, majd az 1715-ös pozsonyi országgyűlés őt és társait, így Mikest is fő- és jószágvesztésre ítélte. Mikes hűséggel követte Rákóczit Lengyelországba, majd Franciaországba, végül 1717-ben a török szultán meghívására Törökországba utaztak. Gallipoliban szálltak partra, s reménykedve figyelték az európai események alakulását, de ismét csalódniuk kellett. Az osztrák-török háború a Porta vereségével fejeződött be, hazatérésük reménye végleg szertefoszlott.
1720 tavaszán a szultán Rodostót jelölte ki szálláshelyükül, Mikes az elkövetkező 41 évet – egy rövid időszaktól eltekintve – ott töltötte, örökös honvágyban. Édesanyja mindent elkövetett, hogy fia hazatérhessen, neki csak folyamodnia kellett volna az amnesztiáért, ám nem akarta elhagyni a fejedelmet. Később – Rákóczi és III. Károly halála után – pedig már hiába kérvényezte Mária Teréziánál hazatérését, a királynő elutasította.
Mikes időtöltés és emlékeztető gyanánt kezdett 1717-től naplót írni, mégpedig a franciáknál akkor igen divatos levélformában. Az 1758-ig született 207 levél címzettje, az „édes néném" fiktív nőalak volt. A bujdosók életéről, keserves mindennapjairól, személyes sorsának alakulásáról, gazdag lelkivilágáról érzékletes képet festett leveleiben.
Rákóczi 1735-ben bekövetkezett halála után a fejedelem fia, Rákóczi József udvartartásába tartozott, az ő halála után kezdődött Mikes második rodostói korszaka. Reménye a hazatérésre már teljesen szertefoszlott, bujdosótársai sorra kihaltak mellőle. Unalmát francia vallási tárgyú és szépirodalmi művek átdolgozásával űzte el, ezek közül talán legismertebb a Mulatságos napok, amelyet egy rokokó novellafüzérből szerkesztett össze.
1758-ban ő lett a magyar kolónia vezetője, básbugja, utolsó levele is ebben az időben keletkezett. 1759-ben engedélyt kapott arra, hogy családtagjaival levelezhessen, kézirataiból is hazaküldött egyet. 1761. október 2-án Rodostóban lett pestis áldozata.
Levelei kalandos úton jutottak Magyarországra, 1794-ben Szombathelyen nyomtatásban is megjelentek. Igazán azonban csak a 19. század második felében, Toldy Ferenc támogatásával kaptak nagyobb figyelmet, a Törökországi levelek 1861-es második kiadása már a magyar irodalom nagyjai közé emelte Mikest.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap