Plagizálástól tartott a Yesterday című dal megírása után Paul McCartney
2024. június 14. 16:05 MTI
59 éve, 1965. június 14-én rögzítette a Beatles (pontosabban Paul McCartney) a Yesterday című dalt. A szám nemcsak a zenekar talán legnagyobb slágerévé vált, hanem azóta minden idők legtöbbször feldolgozott popdala is lett.
McCartney, Harrison, Lill-Babs és Lennon a Drop-In című svéd televíziós műsor forgatásán
Korábban
Paul McCartney F-dúrban írt dalának felvételei 1965. június 14-én kezdődtek és három nappal később – egy plusz ráénekléssel, valamint a producer George Martin javaslatára vonóskvartett-szólam rögzítésével – be is fejeződtek a londoni Abbey Road stúdióban. Az akkor 23 éves zenész a Yesterday alapját képező gitársávot és az énekalapot mindössze két nekifutással játszotta fel.
Amint az a róla szóló több életrajzi könyvben – így Barry Miles kötetében is – szerepel, McCartney a Yesterday című dalt azután írta, hogy akkori barátnője, Jane Asher és családja Wimpole Street-i otthonában egy reggel a dallammal a fejében ébredt. Rögtön a zongorához ment és lejátszotta, nehogy később elfelejtse. McCartney sokáig azt hitte, a dallamot hallotta már valahol, és tartott a későbbi esetleges plagizálási vádaktól.
„Heteken át kérdezgettem a zeneiparban dolgozó ismerőseimet, hallották-e valaha. Az egész olyan volt, mint egy rendőrségi ügy. De miután senki nem ismerte, egy idő után úgy döntöttem, az enyém” – idézte fel később a zenész.
A szövegírás csak ezután kezdődött. Az első kezdősor változat alapján a munkacím Scrambled Eggs (Tojásrántotta) volt, ebből lett Yesterday (Tegnap).
McCartney és barátnője 1965 május végén Portugáliába, Albufeirába utazott egy kis nyaralásra, a Shadows-tag Bruce Welch házába. Kölcsönvette a zenész akusztikus gitárját és befejezte a Yesterdayt. A dalt demóformában felajánlotta Chris Farlowe-nak, de ő – élete nagy hibáját elkövetve – nem élt a lehetőséggel, mondván, „túl lágy”. Végül 1965-ben Paul Marianne Faithfullnak is odaadta a dalt, amely októberben jelent meg.
Ami a Beatlest illeti, Johnnak, George-nak és Ringónak tetszett a dal, de fogalmuk sem volt arról, mit kezdjenek vele. Ahogy McCartney egy interjúban fogalmazott, a többiek kicsit kínosnak érezték, hogy egy rockbanda egy vonós hangszerekkel felvett balladával jelentkezik, ezért is „rejtették el” az 1965-ben kiadott Help! című nagylemez B oldalának utolsó előtti számaként.
A Guinness World Records nyilvántartása szerint a Yesterdayt csak a 20. században több mint hétmillió alkalommal adták elő. Bár kislemezként soha nem jelent meg az Egyesült Királyságban (csak 1966 szeptemberében az Egyesült Államokban, ahol egy hónapon át vezette a listát), a BBC Radio 2 1999-es szavazásán zeneszakértők és hallgatók a 20. század legjobb dalának szavazták meg, 2000-ben pedig minden idők legjobb popdalának választotta a Music TV és a Rolling Stone magazin.
A Yesterdayt több mint 2200 változatban rögzítették, a feldolgozók hosszú listáján olyan előadók találhatók, mint Marvin Gaye, Ray Charles, Elvis Presley, Aretha Franklin, Frank Sinatra, a Boyz II Men, Wes Montgomery, Placido Domingo, Chet Atkins, a Royal Philharmonic Orchestra, Toots Thielemans vagy Shirley Bassey.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel tegnap
- Kesztyűje buktatta le, ezért került fogságba a hazaútja során az álruhás Oroszlánszívű Richárd tegnap
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban tegnap
- Szerencsés véletlen következtében nyerte meg Hódító Vilmos a hastingsi csatát tegnap
- Már statisztaként is megdobogtatta a női szíveket Roger Moore tegnap
- A felújított nyírbátori múzeum betekintést ad a Báthori család életébe tegnap
- Megnyílt a Magyarság Háza Szórványmagyarság című fotókiállítása tegnap
- A háborúban és a politikában is sikert sikerre halmozott Dwight Eisenhower tegnap