Öt vakmerő rabszolgaszökés
Mielőtt az 1865 januárjában elfogadott 13. alkotmánykiegészítéssel az Egyesült Államokban eltörölték a rabszolgaságot, a szabad élet reményében több tízezer rabszolga kísérelt meg elszökni „ura” elől. A kötöttségektől szabadulni igyekvő feketék gyakran rendkívül szellemes, részletesen kidolgozott terveket eszeltek ki. Az amerikai történelem öt legbátrabb szökési kísérlete.
Ládával a szabadságba
Miután feleségét és gyermekeit 1848-ban eladták, és egy másik államba szállították, a virginiai születésű Henry Brown eltökélte, hogy minden eszközzel a szabadság elérésére fog törekedni. Egy szabad fekete és egy fehér boltos segítségével kieszelt egy kétségbeesett tervet, miszerint egy fából készült ládában fog Richmondból Philadelphiába szökni. 1849. március 23-án a férfi bezárkózott egy kétszer három méteres „szárazáru” feliratú ládába, és felkészült a pennysylvaniai városig tartó útra. Brown csak néhány kekszet és egy kis vizet vitt magával. Az utazás egy pontján a láda felfordult, így a férfinak másfél órán át fejjel lefelé kellett átvészelnie az utazást egy gőzhajó fedélzetén. A szemei kiguvadtak, és majdnem elájult, amikor egyszer csak két utas visszafordította, és ülőhelyként kezdte el használni a dobozt.
Brown végül egy 27 órás, embert próbáló utat követően megérkezett Philadelphiába. Kisebbfajta híresség lett, 1850-ben azonban a szökevény rabszolgákra vonatkozó törvény értelmében el kellett hagynia otthonát. Később egy ideig Nagy-Britanniában élt, ahol saját meneküléséről szóló darabbal haknizott. 1875-ben visszatért az Egyesült Államokba, ahol bűvészként kezdett dolgozni. A show része volt, hogy minden egyes alkalommal bemászott abba a dobozba, amely egyszer elhozta számára a szabadságot.
Aki egy kalauznak köszönhette a szabadságát
1838 szeptemberében egy Frederick Douglass névre hallgató húszéves baltomire-i rabszolga a jövendőbeli feleségétől, a felszabadított Anna Murraytől kapott egyenruhában, magát tengerésznek álcázva felszállt egy északra tartó vonatra. Az egyik bűntársától kapott utazási engedélynek köszönhetően még a papírjai is rendben voltak. Úgy gondolta, ennyi elegendő is lesz ahhoz, csak sikerüljön a terve, egy hatalmas akadály azonban még előtte állt: egyáltalán nem hasonlított ugyanis arra a férfira, akitől iratait kölcsönkapta. Amikor a kalauz ellenőrizte a dokumentumot, Douglass szíve a torkában dobogott. „Az egész jövőm tőle függött” – emlékezett vissza később a férfi. A kalauz szerencsére épp csak egy pillantást vetett az iratra, és már ment is tovább a következő utashoz.
Később is több alkalommal csak egy hajszálon múlt, hogy Douglass nem lepleződött le. Egy kirándulóhajón egy régi ismerősét pillantotta meg, és egy hajóskapitány – akinek korábban az alkalmazottja volt – is majdnem észrevette. Douglass végül szerencsésen megérkezett New Yorkba, ahol egy abolicionista fogadta be magához. Feleségül vette Murray-t, és vele együtt hamarosan a Massachusetts állambeli New Bedfordba költözött. Douglass később abolicionista aktivistaként vált széles körben ismerte. A törvények értelmében egészen 1846-ig szökött rabszolga maradt, ám ekkor támogatói egykori urától hivatalosan is megváltották a szabadságát.
Aki konföderációs hajóskapitánynak álcázta magát
Robert Smalls hihetetlen története 1862-ben kezdődött. A férfi ekkoriban a dél-karolinai Charlestonban kormányosként dolgozott a konföderációs sereghez tartozó gőzhajó, a CSS Planter fedélzetén. Amikor a legénység fehér tagjai 1862. május 13-án éjszaka engedély nélkül elhagyták a hajó fedélzetét, Smalls és társai akcióba lendültek. Miután átvették a hajó irányítását, felvették a családjukat, majd a kapitány kabátját és kalapját viselő Smallsszal az élen behajóztak a charlestoni öbölbe. Smalls a hajót és a kikötőt is nagyon jól ismerte, így tudta, hogy milyen jelzésekre van szükség ahhoz, hogy a hajót továbbengedjék. Amikor a gőzös már kívül került a konföderációs ágyúk hatótávolságán, nagyobb sebességre kapcsolt, hogy minél előbb elérje az uniós csapatokat. A fehér zászló alatt hajózó szökevények vidáman adták meg magukat az első uniós hajónak, amely keresztezte az útjukat.
Smallst és társaikat hősökként üdvözölték északon, történetüket pedig sokan korábban hangoztatott állításuk alátámasztására használták fel, miszerint a feketék is lehetnek ugyanolyan jó katonák, mint a fehérek. Smalls később további 5 ezer katonát toborzott az uniós hadseregnek, és nem sokkal később az uniós hajóvá átalakított Planter kapitánya lett. A háború után visszatért Dél-Karolinába, megvette egykori ura házát, és többször is beválasztották az Egyesült Államok képviselőházába.
Aki hét évet töltött el egy koporsószerű lyukban
Az Észak-Karolinában született Harriet Jacobs tinédszer éveit folyamatos rettegésben töltötte, mivel ura amellett, hogy nem engedte, hogy férjhez menjen, szexuálisan is kihasználta. Amikor a zaklatás azután is folytatódott, hogy Jacobsnak egy másik férfitól két gyermeke is született, a nő elhatározta, hogy megszökik. 1835-ben menekült el az ültetvényről, és egy rövid ideig barátai házában húzta meg magát. Mivel tudta, hogy nem sok esélye lenne északra szökni, végül nagyanyja házában kötött ki, ahol egy kis padlásszobában rendezkedett be. A kevesebb mint három méter hosszú, két méter széles, levegőtlen helyiség, amelynek magassága sehol sem érte el az egy métert, hemzsegett a patkányoktól, és a fény sem öntötte el a lyukat. Jacobs összesen hét évet töltött el a kis helyiségben, miközben egy résen keresztül figyelte, ahogy a gyermekei játszanak, és csak éjszakánként hagyta el a koporsószerű lyukat.
Jacobs végül 1842-ben jutott el északra, miután egy barátja biztonságos áthaladást biztosító dokumentumokat szerzett neki egy Philadelphiába tartó hajóra. Innen New Yorkba vezetett az útja, ahol családja többi tagja már várt rá. A következő években New Yorkban és Bostonban is dolgozó Jacobs még szökése után is félt attól, hogy egykori ura rátalál, egészen addig, míg barátai végül megvásárolták a gazdájától, majd felszabadították. Jacobs később neves abolicionistaként vált ismertté, megpróbáltatásairól pedig könyvet is írt.
Ez is érdekelhet
A fehér férfinak álcázott rabszolganő
Kreativitásban és merészségben kevesen vehetik fel a versenyt William és Ellen Crafttal. Bár William és Ellen 1846-ban, a georgiai Maconben összeházasodott, nem ugyanazon az ültetvényen dolgoztak. Mivel nem szerettek volna egymástól elszakítva élni, kidolgoztak egy tervet. A világos bőrű Ellen rövidre vágatta a haját, férfinak öltözött, és kötszerrel bugyolálta be a fejét, hogy egy balesetet szenvedett fehér férfinak tűnjön. William eközben Ellen hűséges fekete szolgájának adta ki magát. 1848. december 21-én ezzel az álcával szálltak fel egy északra tartó vonatra. Bár úgy tűnt, a terv kudarcra ítéltetett, miután Crafték Ellen urának egyik közeli barátja mellé ültek be, de a remek álca bevált, és a férfi nem ismerte fel ismerőse rabszolgáját.
Crafték napokon át utaztak vonatokon és gőzösökön, miközben remek szállodában szálltak meg, hogy ne keltsenek gyanút. Mivel Elen nem tudott sem írni, sem olvasni, a karját is felkötötte, hogy ne kelljen aláírnia egyetlen jegyet vagy dokumentumot sem, ám a pár majdnem lebukott, amikor egy charlestoni hajó legénységének az egyik tagja nem volt hajlandó aláírás nélkül jegyet adni Craftéknak. Szerencséjükre azonban az előző hajó kapitánya éppen arra tartott, és aláírt helyettük, így felszállhattak a gőzösre. A házaspár karácsony napján érkezett meg Philadelphiába. Abolicionistáknál szálltak meg, mielőtt folytatták volna az útjukat Bostonba. Félve uraik bosszújától, a pár végül Angliában kötött ki, ahol családot alapítottak, és kiadták visszaemlékezésüket.
