Öt híres beszéd az esőben
2016. április 2. 14:55 Múlt-kor
„Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne”
Az 1949-ben, koncepciós perekben hozott halálos ítélet következtében kivégzett Rajk László és társai újratemetésére 1956. október 6-án került sor. A pártvezetés nem sokkal a forradalom kitörése előtt engedélyezte a főper három kivégzettje, valamint Pálffy György altábornagy munkásmozgalmi hősökként történő újratemetését. A „mártírokat” a Kerepesi úti nemzeti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Az özvegy, Rajk Júlia mindenképpen nyílt temetést szeretett volna, és kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem nyitják meg a temetőt a nagyközönség előtt, ő maga nem fog részt venni a ceremónián. A pártvezetésben végül egy nappal a temetés előtt tudatosult, mennyire kínos lenne, ha Rajkné csak a temetőn kívül helyezné el a virágait, így engedélyezték, hogy a rendezvény nyilvános legyen.
A tömeg persze tudta, hogy Rajk tárgyalásáig egyik első számú működtetője volt a kommunista diktatúrának. A helyzet groteszk voltára világít rá az a széles körben ismert anekdota, amely szerint a tömegben Rajk egyik régi munkásmozgalmi harcostársa megjegyezte: „Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne”. Az október 6-i hideg, esős őszi napon végtisztességet adó mintegy 350 ezer ember valójában nem a „fordulat évének” belügyminisztere, az ÁVO felügyelője, a B-listázás irányítója, valamint társai előtt rótta le kegyeletét. A Rákosi-rendszert temették. Jellemző, hogy még a diktatúra fenntartásában jelentős szerepet játszó Szabad Nép is néma tüntetésről, a Rákosi-rendszer bírálatáról számolt be: „egy korszakot is temetünk, a személyi kultusz és személyi önkény korszakát”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap