Őrült uralkodók II.
2014. november 19. 14:15
A fiúölő Rettegett Iván
IV. Iván 1547-ben bizánci rítus szerint minden oroszok cárjává koronáztatta magát, és ezzel világos jelét adta annak az elképzelésnek, mely szerint Moszkva a harmadik Róma, a cár pedig a bizánci világcsászárság Isten által elrendelt utódja. Ezt a nemzetek fölötti uralmi igényt IV. Ivánnak hamarosan sikerült aktív hatalmi politikával megvalósítani. Államférfiúi tehetségét belpolitikai reformokkal bizonyította be: megújította a közigazgatást, a bíráskodást, az egyházat és a hadsereget.
Kiemelkedő államszervezői tehetsége mellett azonban mentális betegségéről is igen híres az első orosz cár. Felesége, Anasztázia 1560-as halálát követő időszak miatt nyerte el a rettegett jelzőt. Úgy vélte, a bojárok gyilkolták meg hitvesét; az elhatalmasodó paranoia, a harag, valamint a félelem miatt gyakorlatilag teljesen átalakította a cárság berendezkedését, s kettéválasztotta az államot a saját, valamint a bojárok uralta közigazgatási körzetekre. 1565-től kezdve testőrsége, az opricsnyikok segítségével és terrorintézkedésekkel eltávolította politikája ellenzőit, akik elsősorban a nemesség és a papság soraiból kerültek ki.
IV. Iván uralma idején zajlott a novgorodi mészárlás (1570), amely során a gyanúsan gazdag város mintegy 60-70 ezer lakóját kaszabolták le a cár katonái. A kezdeti katonai sikerek után uralkodása végén folyamatos kudarcokkal kellett szembenéznie: le kellett mondania összes hódításáról a Balti-tenger térségében, az országot éhínségek és pestis tizedelte, s a tatárok támadták.
A sikertelenségek miatt a cár egyre indulatosabbá, agresszívebbé, bizalmatlanná és hirtelen haragúvá vált. Ennek legjobb példája, amikor 1581-ben megverte terhes menyét annak illetlen öltözéke miatt (később el is vetélt), fiát, a szintén Iván nevű trónörököst pedig egy veszekedés közben valamilyen hegyes tárggyal leszúrta. A megbomlott elméjű király három évvel később egy sakkjátszma közben váratlanul hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.