Nem sikerült megfelelő külföldi segítséget szerezniük a Wesselényi-összeesküvés résztvevőinek
2019. április 30. 11:11 Csernus Szilveszter
Korábban
Igazságtalan igazságszolgáltatás
Zrínyi a követküldést kémkedéssel magyarázta. Nem segített rajtuk az elfogott levelek és üzenetvivők vallomására alapított bizonyítás sem, 1671. április 7-18. között fő- és jószágvesztésre ítélték Zrínyi Pétert, Nádasdy Ferencet és Frangepán Ferencet Ausztriában, míg Bónis Ferencet Pozsonyban. Frangepán védekezését, miszerint kivégzésével kihalna családja fiága, nem fogadták el. Rákóczi Ferencet nemcsak korai kihátrálása, hanem vagyona mentette meg: édesanyja, Báthory Zsófia több mint 400 000 aranyforint váltságdíjat adott fia szabadságáért az udvarnak. Ez tetemes összeg volt: az akkori Magyarország éves bevételeinek majdnem a fele.
A vádnak a minősített halálbüntetésből a fej karóra tűzését nem sikerült elérnie, az ítelet a jobbkéz, majd a fej levágása volt. De a császárnak nem az elrettentő példa kellett igazán: a király, s ezáltal a bécsi kamara kezébe került Wesselényi-, Frangepán-, Zrínyi- és Nádasdy-birtokok (utóbbi értéke elérte a négymillió forintot) tetemes bevételt jelentettek a kincstárnak.
1671. április 30-án kora hajnalban lezárták Bécsújhely városkapuit és a városi tömeg a piactérre sereglett: itt várt a hóhér fekete posztóval letakart emelvényen az elítéltekre. Zrínyi Péter, miután a városi jegyző felolvasta a halálos ítéletet, kérdésére megtudta, hogy a császár nem utasította el kegyelmi kérvényét: a karcsonkítás elmarad. Az imádkozva letérdelő Zrínyire háromszor sújtott le a hóhér, mert bár dolmányát kifejezetten ezért kivágatta, nyaka erősen állta a sújtásokat. A lehullott fejet és a testet elvitték, majd a kipatakzott vért újabb réteg posztóval letakarták.
Frangepán Ferenc zsoltárok hangos éneklésével csillapította izgalmát, mikor a hóhérhoz vezették. Fennhangon köszönte meg a császárnak a hasonló kegyelemet - a jobbkéz levágásának elengedését. A ráadott szemfedőt letépte, majd bűneit megbánva így szólt a tömeghez: „Szeressétek Istent, uratokat, császárotokat, legyetek hívek hozzá, és kerüljétek az átkozott nagyravágyást, mely engemet örvénybe sodort.” A hóhér erőt vett magán, hogy helyrehozza korábbi hibáját, de sikertelenül. Frangepán előrehajolva elkerülte az első sújtást: a pallos a vállába hatolt. A fájdalomtól ordító főúr fejét csak újabb két csapással sikerült elválasztani testétől.
Nádasdy Ferenc kivégzésére ugyanazon a napon, Bécsben került sor. A főváros kapuit szintén bezárták, a katonaságot készenlétbe helyezték, s kijárási tilalom lépett életbe. Nádasdy kivégzése zártkörű volt, a városháza udvarán kapott helyet. Karosszékben ülve fogadta Lipót kegyelmét a kézlevágás kapcsán. A bécsi hóhérnak már egy csapással sikerült végrehajtania az ítéletet; fiai kérelmét, hogy legalább ne tegyék apjuk testét közszemlére, a császár elutasította, ám kiutaltak számukra 10 000 forintnyi kegydíjat.
A pozsonyi törvényszék a 154 elé került vádlottból 13 halálos ítéletet hozott, de azt csak Bónis Ferencen hajtották végre. A stájer összeesküvőt, Tattenbach grófot december 1-en végezték ki Grácban. A pozsonyi bíróságra szintén a vagyoni jellegű büntetések kiszabása volt a jellemző.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Ókori egyiptomi hercegnők fegyverhasználatát bizonyítja egy kutatás tegnap
- Eltávolítják a robbanóanyaggal teli második világháborús hajóroncs árbócait tegnap
- A név, amely túlélte az ókort: hogyan lett Odüsszeuszból Ulisszesz? tegnap
- Kutathatóvá válik a londoni Tower építészeti archívuma tegnap
- Státusszimbólumok voltak az értelmetlen pecséthengerek tegnap
- Jézus megkeresztelkedésének kétezredik évfordulójára készül Izrael tegnap
- Hologramokkal és fegyvermásolatokkal idézik meg a templomosok világát 2026.07.18.
- Ősi maja hős falfestményére bukkantak 2026.07.18.


















