Nem sikerült megfelelő külföldi segítséget szerezniük a Wesselényi-összeesküvés résztvevőinek
2019. április 30. 11:11 Csernus Szilveszter
Korábban
A rendi szervezkedés kezdetei
A vasvári békét követően az elégedetlenség nem alulról jövő volt, sőt: a király után Magyarország három legelső méltósága kezdett szervezkedni. Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán 1666 augusztusában kötöttek szövetséget a felvidéki Strubnya fürdőjében. Nádasdy Ferenc országbíró júliusi csatlakozása után az összeesküvők Wesselényiné Széchy Mária birtokán, Murány várában gyűltek össze augusztus 23-27-én, hogy a tettek mezejére lépjenek. Az alibi egy lakodalom volt, vendégek tömegével, igy az országnagyok esténként Murányváralja egyik pajtájában gyűltek össze, testőreik által őrizvén.
Itt eldöntötték: követet küldenek IV. Mehmed szultánhoz (1608-1687), aki ha sereggel segíti a felkelést, Magyar-és Horvátország a szabad királyválasztas fejében elfogadja a török uralmat, egy Erdélyhez hasonló vazallusi állapottal. A felkelés szervezése azonban megrekedt, 1667 márciusában ugyanis meghalt Wesselényi Ferenc nádor.
Külpolitikai tekintetben sem állt jól a Habsburg-ellenes rendek szénája: a szultán Kréta elfoglalására összpontosította erőit, a Napkirály pedig titkos szerződésben Spanyolország békés felosztásában egyezett meg Lipóttal, II. Habsburg Károly spanyol király halála esetére - így rendezve egyik konfliktusforrásukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.