Nem indult könnyen Grace Kelly és a monacói herceg tündérmesének tűnő házassága

2020. szeptember 26. 08:32 Szabó Orsolya Zsuzsanna

A monacói Albert herceg trónra lépése némileg váratlan eseménynek bizonyult a nemzetközi médiában gyakrabban szereplő brit királyi család visszafogott derűjén és fájdalmán szocializálódott nézők számára. A 2005. november 19-én megtartott ceremónia közben ugyanis nemcsak Caroline hercegnőnek, Albert nővérének, és a legfiatalabb testvérnek, Stéphanie-nak potyogtak a könnyei, de a hercegség új uralkodójának is törölgetnie kellett a szemét.

Korábban

A komolytalannak tartott hercegség

Ez a helyzet persze nem is annyira meglepő, ha bekalkuláljuk, hogy Caroline, Stéphanie és Albert egy mediterrán uralkodó és egy hollywoodi filmsztár gyermekei. Kis túlzással akár azt is mondhatjuk, hogy a három testvér esetében mindkét irányból kódolt a hajlamuk az érzelmességre, s ebből a szempontból anyjuk, Grace Kelly és apjuk, Rainier herceg – látszólag – nagyon összeillett egymással.

Számos egyéb módon azonban különös és ellentmondásos párt alkottak ők, a törékeny, szőke mozisztár és a kissé tömzsi, koránál idősebbnek látszó herceg, akik menyegzője a kor egyik legmesésebb és legváratlanabb eseményének, „az évszázad esküvőjének” nyilváníttatott.

Ez a grandiózus megfogalmazás, melyet oly sokan és sokszor hangoztattak 1956-ban, házasságkötésük évében, valójában nem csupán az eseményt körüllengő tündérmesei hangulatot fejezte ki, hanem rátapintott arra a lényeges dologra is, hogy a 20. századi társadalmi változásokról igen sokat elmondott ez a jól dokumentált esemény. Igaz ugyan, hogy Rainier nagyapja, II. Lajos is színésznőt vett feleségül élete vége felé, de még az 1950-es évek közepén is inkább csak a mozik filmvásznain köttettek az efféle frigyek.

Ennek ellenére Grace és Rainier esküvője, és az azt övező hangulat bizonyos szempontból rendkívül logikus fordulatnak tekinthető. Ahhoz ugyanis, hogy egy színésznő és egy uralkodó házassága létrejöjjön és efféle pozitív érdeklődést váltson ki, az amerikai sztáripar felemelkedésére éppen úgy szükség volt, mint az európai uralkodódinasztiák politikai jelentőségének és társadalmi funkciójának megváltozására.

Ebben az esetben pedig mindehhez még hozzá kell adnunk a monacói uralkodócsalád speciális státuszát és a törpeállam fényének elhalványulását, mely a II. világháború után súlyos anyagi problémákat is okozott Monacónak. Az az általános tendencia, amely – Edgar Morin francia filozófus és szociológus szavaival élve – „királyokat csinált a sztárokból és sztárokat a királyokból” a 20. század közepére, rendkívül nagy szerepet játszott Grace Kelly hercegnévé válásában.

A hollywoodi filmszínészeknek ekkorra már az arisztokratákat megillető figyelem és bánásmód járt; az európai uralkodók jelentős része pedig semmilyen komolyan vehető politikai hatalommal nem rendelkezett. Mindez azt jelentette, hogy országuk és a világ közvéleménye velük együtt próbálta megtalálni helyüket a bulvárral erősen átitatott, egyre tömegesedő nemzetközi médiakultúrában.

Monaco abból a szempontból kétségtelenül kivétel volt, hogy az uralkodó politikai hatalmát csak kis mértékben csökkentette a törpeállam 1911-es átalakulása alkotmányos hercegséggé. Ám ez önmagában nem sokat segített abban, hogy Monaco ismét azzá a fényűző és felkapott luxusüdülővé váljon, mint amilyen a század elején volt. A hercegség vonzereje abban állt, hogy az elegánsak, nemesek és gazdagok gyűjtőhelyként működött, melynek hivatalos eseményeire – kissé fanyalogva – európai királyi családok tagjai is el-ellátogattak.

Az 1940-es évek végére viszont már egyértelmű volt: a 19. században ragadt Monaco eleve sokat vesztett régi csillogásából a megelőző évtizedekben, s a képet tovább rontotta, hogy a hercegséget előbb az olaszok, majd pedig a németek foglalták el a II. világháború alatt. A száz évvel korábban felépített kaszinó is veszteséges volt, s a luxus aurája nélkül a törpeállamnak – melyet a többi európai uralkodódinasztia sosem vett egészen komolyan – nem sok mindene maradt.

következő oldal 1 / 3