Nem elég magyarnak lenni: Hollywood megalapítója, Zukor Adolf

„Nem tudták eldönteni, hogy elmegyógyintézetbe vagy szegényházba kerülök majd” – emlékezett vissza Zukor Adolf, vagy miként Amerikában ismerik, Adolph Zukor négy évtized távlatából egyik első újítására, az egész estés filmre adott üzleti reakciókra. A filmmogult, aki a mozgóképet népszerűvé, sőt jövedelmezővé tette, nevezték már a „filmgyártás Napóleonjának” és „Hollywood megalapítójának” is. Az egy zempléni kis faluban született újító már az első, 1929-es Oscar-díj-átadóról sem tért haza üres kézzel, két évtizeddel később pedig a filmiparban eltöltött szolgálataiért az Akadémia tiszteletbeli Aranyszoborral tüntette ki, amelyen ez áll: az amerikai játékfilm atyja. 1960-ban a Hollywoodi hírességek sétányán csillagot kapott, a 80. és 100. születésnapját pedig az egész filmipar ünnepelte.

Zemplén vármegyéből Amerikába

Hollywood leendő megalapítója egy Zemplén vármegyei kis faluban, Ricsén született 1873-ban egy zsidó családba. Édesapja, Jákob szatócsboltot üzemeltetett, és a közeli földeket művelte, édesanyja jómódú rabbi család sarja volt.

A kis Adolf az elemi iskola négy tagozatát a közeli Mátészalkán végezte el, ahonnan évtizedekkel később Tony Curtis szülei is kivándoroltak.Tizenkét évesen anyai nagybátyja abaújszántói vegyeskereskedésébe került inasnak. Őt és bátyját, Artúrt e rokon nevelte fel, a két testvér ugyanis korán elvesztette szüleit.

Az ifjú, rosszul tanuló – egyébként mindössze 165 centiméter magasra nőtt – Zukor zsenge kora ellenére a kalandvágytól vezérelten és a jobb élet reményében 15 évesen hajóra szállt, és Amerikába utazott. Angolul nem tudott, minden vagyona a mellényzsebébe varrt 25 dollárnyi árvasági nyugdíja volt.

Önéletrajzában így írt a megérkezésről: „nem hökkentett meg, hogy a csapból víz folyt, mert fel voltam készülve a csodákra”. Kezdetben heti két dollárért takarított, és kifutófiúként dolgozott.

Mint írta: „Nagyon boldog voltam, hogy sok pénzt kerestem, sok száz olyan fiú között mozogtam, akik hasonló korúak és érdeklődési körűek voltak. Bokszoltunk, baseballoztunk, és magyar dalokat énekeltünk.”

Leleményessége és talpraesettsége révén hamarosan jobb munkához jutott, egy New York-i szőrmekereskedőnél kezdett el dolgozni. Gyorsan beletanult a mesterségbe, önállósította magát, és szűcsműhelyt nyitott Chicagóban.

A közönség sohasem téved

Húszéves sem volt, amikor 1893-ban először került közelebbi kapcsolatba a mozgóképpel, ami azonnal felkeltette a figyelmét. Ha nem is elsősorban művészeti-esztétikai értelemben, mint inkább gazdasági szempontból. A mozgóképjeleneteket kezdetben színházi előadások szünetében vetítették, majd a növekvő érdeklődés következtében 1905-ben megalakultak a nickelodeonok, vagyis – szó szerinti fordításban – az ötcentes színházak.

Az úgynevezett Penny arcade-okba, kis kukucskáló dobozokba a kíváncsi néző pénzérmét dobált, majd belenézett, és 3–10 perces, egy-két tekercses mozgó, néma, többnyire szórakoztató jelenetek szemtanúja lehetett. A nickelodeonokban, valamint azok továbbfejlesztésében rejlő lehetőséget Zukor gyorsan megragadta, a szintén közép-európai származású, később neves filmmogullá váló Marcus Loewvel társulva 1912-ban megalapította a Famous Players in Famous Plays Companyt.

Erre az időszakra így emlékezett vissza egy interjúban: „Ha sikert akarsz elérni, csak meg kell értened, mi történik az országban. 1900–1910 között 9-10 millió bevándorló érkezett Amerikába. A nickelodeonok újak voltak, olcsók, némák, és épp ezért az angolul nem tudó tömegek is élvezhették őket.”

Mivel akkoriban, a mozi ébredésének hajnalán a nickelodeonok irányítását a többek között a Thomas Alva Edison nevével fémjelzett tröszt, a Motion Pictures Patents Company végezte, így az olyan független filmesnek, mint Zukor nagy dobásra volt szüksége ahhoz, hogy filmbizniszét eredményesen elindíthassa, megalapozza és fellendítse.

Megvásárolta Franciaországban az akkor 68 éves, ünnepelt színésznő, Sarah Bernhardt főszereplésével játszott, Erzsébet királynő (Les Amours de la reine Élisabeth) című, 1912-ben bemutatott dráma vetítési jogait. Minden üzleti tanács és figyelmeztetés ellenére az amerikai forgalmazási jogokért cserébe negyvenezer dollárt fektetett be a filmbe.

Bár Franciaországban az Émile Moreau-mű nem aratott sikert, a Zukor-gépezet gondozásában készült 44 perces adaptáció hatalmas sikernek bizonyult az egyre több bevándorló lakta, kulturálisan sokszínű New Yorkban. Az első egész estés produkcióval a közönség elismerésén túl – akik, mint tudjuk, sohasem tévednek – Zukor kivívta magának az impresszáriók tiszteletét is. A borsos árú befektetés pedig 200 ezer dollárnál is többet hozott a számára. Az egész országban turnéztatták a tekercseket. Ekkortájt fogalmazódott meg benne híres mottója is: „Nézz egy kicsit előre, és kockáztass sokat!”

Ahogyan a neve is sugallja, a Famous Plays alapelve az volt, hogy a Broadwayen sikerrel játszott színházi darabok, ismert regények filmes adaptációját elkészítsék olyan, már jól bevált színészek játékával, akiket a közönség szeretett.

„Zukor tanította meg a világot arra, hogyan lehet a mozgóképeket népszerűvé és jövedelmezővé tenni. Ugyancsak ő fektette le a hollywoodi stúdiórendszer alapjait” – írta Douglas Gomery a „hollywoodi bibliaként” emlegetett The Hollywood Studio System: A History című könyvében.

Raktárból birodalom

New York-i sikerei után Zukor Los Angeles külvárosában, az akkor még szinte teljesen lakatlan Hollywoodban bérelt ki egy raktárépületet, ahol 1913-ban megkezdődött a filmgyártás. Az indulást követő egy évben már 30 filmet készítettek, a legjelentősebb közülük A zendai fogoly (The Prisoner of Zenda) című alkotás volt. Szintén ebben az évben a New York-i Broadwayen 3500 férőhelyes mozipalotát vásárolt, amely a Standard nevet viselte.

1916-ban a Famous Plays egyesült a Jesse L. Lasky Feature Play Companyvel, a társaság élére pedig Zukor került, akit gyorsan elcsábított a filmforgalmazási jogok megszerzése iránti vágy. Riválisa, William Hodkinson 1914-ben alapította meg a Paramount Pictures Corporation filmforgalmazó céget, amely a legszélesebb körű vetítési jogot biztosította tulajdonosa számára egész Amerikában.

Zukor kezdetben egy fúzió lehetőségével próbálta magához édesgetni Hodkinsont. A legenda szerint 1914-ben, egyik találkozójuk alkalmával született meg a mára már ikonikussá vált logó is, amelyet Hodkinson gyermekkori emlékeiből táplálkozva egy szalvétára skiccelt fel. A logón feltehetőleg a Utah állambeli Ben Lomond hegycsúcsa látható, ezt öleli körül 24 csillag, szimbolizálva azokat a színészeket, akikkel az alapítás idején a producer kapcsolatban állt.

Hodkinson visszautasította az egyesülésre vonatkozó ajánlatot. Zukor azonban mindent elkövetett, hogy megszerezze a filmforgalmazási jogokat, kiütötte a nyeregből Hodkinsont, és 1916-ban átvette a Paramount Pictures elnöki székét, amelyben 1936-ig ott is maradt. Ebben az időszakban születtek az olyan ikonikus rajzfilmkarakterek, mint Popeye vagy Betty Boop.

Bár az első világháború kitörésével visszaesett a filmek iránti kereslet, Zukor multifunkcionális filmes gépezete 1916 és 1932 között folyamatosan felfelé robogott, könnyedén meglépve a némáról a hangosfilmre történő átállást is. Rövid idő alatt közel félezer mozgóképszínházra tette rá kezét.

Zukor a gazdasági világválság utáni felépülés időszakában a Paramount Pictures Inc. irányítását Barney Balaban szakemberre és újítóra bízta, aki 1964-ig volt elnöke a filmgyártó cégnek. 1949-ben az új forgalmazási törvény hatályba lépésével megállt a Zukor által megálmodott hollywoodi gépezet, egy paragrafus ugyanis kimondta: a nagy filmes vállalatok nem rendelkezhetnek mozilánccal. A Paramount kénytelen volt a tevékenységi körét szétválasztani, aminek következtében harmadára esett vissza a filmgyártás volumene.

Hogy a hiányt pótolni tudja, Zukor nyitni kezdett az egyre nagyobb tereket meghódító televízió felé. Egyezséget kötött az ABC csatornával (American Broadcasting Company), amelynek tiszteletbeli elnöke és ezáltal supervisora is lett. 1966-ban a Paramount beolvadt a Gulf and Western Industries konszernbe, ahol Zukor megtarthatta tiszteletbeli elnöki pozícióját.

Tehetség is kell hozzá

A halk szavú, kimért Zukor magyar gyökereire mindig is büszke volt, élete során több alkalommal ellátogatott nemcsak Budapestre, hanem szülőfalujába is. Felesége és támasza, a szintén magyarországi születésű Lottie Kaufman erdőbényei zsidó család gyermeke volt. Otthon általában magyarul beszéltek. Zukor emlékirataiban írta: „Ha rossz kedvem volt, a feleségem mindig elküldte a szakácsokat, ő maga ment be a konyhába, és főzött nekem valami magyaros ételt.” A filmmogul a gyökerek ápolása mellett a magyar tehetségeket is előszeretettel támogatta.

1928-ban felújíttatta a szülőfalujának református templomát, kéttantermes iskolát és nevelői lakást építtetett, támogatta a község leégett gabonaőrlő malmának újjáépítését, valamint finanszírozta a még ma is látható Juhász-kút felállítását. Ricse minden új házaspárjának 25 (más források szerint 40) dollár nászajándékot küldött, annyit, amennyivel ő is elkezdte az életét a tengerentúlon.

A századforduló környékén ezrek emigráltak az Egyesült Államokba, Magyarország is számos legendás színésszel szolgálta ki a hollywoodi filmgyártást, ahol úgy hírlett, a magyar volt a második nyelv. Ezt bizonyítja a legenda is, amely szerint Zukor irodájának falán lógott egy felirat: „Nem elég magyarnak lenni, tehetség is kell hozzá.” Mikor valaki erről kérdezte, halkan mindig hozzátette, hogy a filmiparban való érvényesülésben igenis segít a magyar származás. Egy másik anekdota szerint az angol „movie” szó a magyar mozi kifejezésből ered.

Zukor Adolf 80 éves korában, 1953-ban több mint fél évszázados pályafutással a háta mögött írta meg a Közönség sohasem téved (The Public is Never Wrong) című önéletrajzát. A kötet magyarul először 2020-ban jelent meg a FilmHungary gondozásában.

A hollywoodi filmgyártás megalapozásán túl sikerének egy másik kulcsa a sztárcsinálás volt, amelyre egy egész – reklámszakemberekből, sajtósokból álló – rendszert épített fel: ez a megfelelő karakter kiválasztásától kezdve egészen addig terjedt, hogy miként kell életben tartani a filmcsillagokat körülvevő mítoszt. A ragyogás lehetőségéért cserébe viszont sokat követelt a művészektől: lojalitást és fegyelmezett munkát.

Más cégektől például nem fogadhattak el felkérést, máshol nem forgathattak. Olyan klasszikus színészeket köszönhetünk sztárcsináló gépezetének, mint az első igazi filmsztár, „A filmek királynője”, Mary Pickford, vagy későbbi férje, „Hollywood királya”, az első Oscar-díj-átadó házigazdája, Douglas Fairbanks, a lengyel származású femme fatale, Pola Negri, az első „Latin Lover”, Rudolph Valentino vagy korának egyik legjobban fizetett színésze, a kétszeres Oscar-díjas Gary Cooper.

Fél évszázados pályája és hosszú életútja során számos, a filmiparban alkalmazott technikai újítás létrejöttét sokszor maga Zukor kezdeményezte. A nickelodeonoktól a némafilmeken át a hangosfilmre történő átállásig, majd a 3D-vel való kísérletezésig minden szituációban helyt állt, szilárd alapokra helyezve ezzel a filmgyártás jövőjét.

Bár feleségével, Lottie-val nem éltek hivalkodó életmódot, Hollywood a tisztelete jeléül a filmmogul nyolcvanadik és századik születésnapja alkalmából is hatalmas ünnepséget szervezett. Zukor Adolf 1976. június 10-én, 103 éves korában Los Angeles-i otthonában hunyt el. Minden bizonnyal minden idők legnagyobb producerét tisztelhetjük benne, aki élete végéig büszke volt magyar gyökereire. Nem felejtette el, honnan jött: abból az Osztrák–Magyar Monarchiából, valamint abból az ezeréves történelmi Magyarországról, amely fennállása és összeomlása után is hatalmas lendületet adott az amerikai álomnak.