Mesterséges intelligencia igazolta: trópusi ciklonok roppanthatták meg az ősi kínai civilizációkat
Ritka, de pusztító erejű, a szárazföld mélyére is behatoló tájfunok (trópusi ciklonok) sorozata okozhatott katasztrofális árvizeket és társadalmi összeomlást Kína belső területein mintegy háromezer évvel ezelőtt – derül ki a Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent, a régészeti adatokat és a modern meteorológiai (köztük mesterséges intelligencián alapuló) modelleket ötvöző legújabb interdiszciplináris kutatásból.
A Ke Ding (Nankingi Egyetem) vezette, kiterjedt kínai kutatócsoport arra a történelmi rejtélyre keresett választ, hogy mi okozta a kínai bronzkor legvirágzóbb kultúráinak – a Középső-síkságon uralkodó Sang-dinasztiának, valamint a Szecsuani-medencében (Csengtu-síkság) virágzó Szanhszingtuj kultúrának – a hirtelen népességcsökkenését és társadalmi átrendeződését a holocén kor középső-kései szakaszában (Nagyjából Kr. e. 2000 és Kr. e. 500 között).
A kutatók első lépésben mintegy 55 ezer, a Sang-dinasztia korából származó jóslócsont-feliratot (a legkorábbi ismert kínai írásos emlékeket) elemeztek kvantitatív módszerekkel. Kimutatták, hogy azokon az időszakokon, amikor a tengeri üledékes bizonyítékok alapján a Csendes-óceán térségében megnövekedett a tájfunaktivitás, az uralkodói jóslásokban ugrásszerűen megnőtt a "közelgő heves esőzésekre" és a "katasztrófákra" (árvizekre) vonatkozó aggodalmak aránya. A régészeti feltárások (több mint 125 helyszín vizsgálata) ugyanebben az időszakban vastag árvízi hordalékrétegeket, elpusztult gátakat és a településszerkezet magasabb, védettebb térségekbe történő kényszerű áthelyeződését mutatták ki.
Mivel a Középső-síkság és a Csengtu-síkság is mélyen a szárazföld belsejében fekszik, a tájfunok közvetlen pusztítása korábban valószínűtlennek tűnt. A kutatók ezért a Pangu-Weather nevű, mesterséges intelligencián alapuló modern meteorológiai modellt, valamint fizikai időjárás-szimulációs rendszereket alkalmaztak annak modellezésére, hogyan hatnak az erősödő trópusi ciklonok az ezer kilométerekre lévő, hegyekkel övezett területekre.
Ez is érdekelhet
A szimulációk egyértelműen bizonyították: az intenzív és északra vagy nyugatra tartó tájfunok – még ha nem is érik el a belső szárazföldet – képesek olyan hatalmas, keleti irányú légáramlatokat generálni, amelyek a tenger felől extrém mennyiségű vízpárát szállítanak. Amikor ezek a nedves légtömegek a belső-kínai területeket (például a Taihang- és a Hengduan-hegységet) határoló hegyvonulatoknak ütköznek, a domborzati viszonyok miatt kiugróan heves (naponta akár 50–75 millimétert meghaladó) esőzéseket és pusztító villámárvizeket okoznak.
A kutatás tudománytörténeti és klimatológiai szempontból is figyelmeztető erejű. A háromezer évvel ezelőtti globális éghajlati anomáliák (például egy tartós El Niño-szerű jelenség) felerősítették a tájfunokat, amelyek képesek voltak megroppantani a korabeli magasan fejlett, de az öntözéses mezőgazdaság miatt az időjárásnak kiszolgáltatott agrárállamokat. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: a jelenlegi, ember okozta klímaváltozás hatására a modern klímamodellek a század végére a tájfunok intenzitásának újabb, legalább 14 százalékos növekedését vetítik előre. A történelmi példa bizonyítja, hogy a partvidéki extrém időjárási jelenségek a kontinensek belső, a védekezésre sokszor felkészületlen területein is beláthatatlan gazdasági és társadalmi katasztrófákat okozhatnak.
