Már tudjuk, hogyan nézett ki az amphipoliszi sír lakója
2014. november 18. 08:59
Közepes termetű, fehér bőrű, barna vagy vörös hajú - egyelőre ennyit lehet tudni a rejtélyes amphipoliszi sír "lakójáról", akinek csontvázát a görög Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye szerint a harmadik kamra padlózata alatt 1,5 méter mélyen találták meg a múlt héten.
Korábban
Az Athéntől 570 kilométerre lévő ókori várost időszámításunk előtt 437-ben alapították. Az Amphipolisz körüli területet 2012-ben kezdték feltárni, és idén augusztusában találták meg a temetkezési hely bejáratát. A titokzatos sírhely az eddigi legnagyobb, amely Görögországban előkerült.
Az eddigi leletek - többek között két szobor, két szfinx, valamint Perszephoné, Démétér és Zeusz lányának elrablását ábrázoló díszes mozaikpadló - arról tanúskodnak, hogy tekintélyes személy aludhatta ott örök álmát. A sír keletkezési idejét az i. e. 4. század utolsó negyedére teszik a régészek, amiből sokan arra következtetnek, hogy gazdája Nagy Sándor belső köreibe tartozó, fontos személy lehetett.
Jelöltből nincs hiány, de a szakértők egyelőre sötétben tapogatóznak. Egyesek például úgy gondolják, hogy Nagy Sándor anyja, fia vagy felesége számára épült a síremlék, mások szerint viszont Héphaisztión, a makedón uralkodó egyik legközelebbi barátja (talán szeretője), vagy éppen Nagy Sándor egyik admirálisa, Nearkhosz nyugodhat a III. Alexandrosz főépítésze, Dinocratész stílusára hajazó monumentális építményben.
A görög Oktatási és Kulturális Minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy a harmadik kamra padlózata alatt 1,5 méter mélyen csontvázat találtak, s antropológiai és genetikai vizsgálatokat fognak végezni, hogy megállapítsák a lelet korát, az illető nemét, étrendjét, magasságát, esetleges betegségeit, és az új információk birtokában talán az elhunyt személyazonosságára is fény derülhet.
Egyelőre annyit tudni, hogy az illető közepes termetű, fehér bőrű, haja pedig vörös vagy barna volt. Katerina Peristeri ásatásvezető elárulta, hogy a sír tulajdonosa magas rangot viselt, valószínűleg hadvezér volt, és Görögország északi feléből, a II. Philipposz makedóniai király által meghódított törzsek szálláshelyéről, a Thrakia néven a makedón birodalomba beolvasztott Trákiából származott. A csontváz mellé feltehetően katonai felszerelést (pajzsot, kardot, páncélt, sisakot, lábszárvédőt stb.), aranyból vagy rézből készült ceremoniális tárgyakat, koszorút, illetve cserépárut temethettek, ezek azonban nem kerültek elő.
Lina Mendoni, a görög Kulturális Minisztérium államtitkára ugyanis korábban már megerősítette, hogy a temetkezési helyet sírrablók valamikor kifosztották, ami ugyanakkor szerinte annak jele, hogy valóban egy jelentős személyiséget temethettek oda. Bár az ásatások zsákutcába jutottak és az állítólagos negyedik kamrát sem találták meg, a feltárt temetkezési hely "rendkívül fontos, nemcsak a régió és Makedónia, hanem az egész régészet és történettudomány számára" - mondta a politikus, hozzátéve: a lelőhelyet és az ott talált leleteket "talán 10-15 éven át is tanulmányozni fogja a tudományos közösség".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap