Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma
2025. január 27. 19:05 Múlt-kor
„Visszatértünk az őskorba. Az életünk már csak egyetlen dologról szólt: az élelemért folyó vadászatról” – írta naplójában a leningrádi blokád napjairól az ostromot túlélő Jelena Szkrjabina. A Wehrmacht alakulatai a finn haderő segítségével 1941. szeptember 8-án zárták körül Oroszország egykori fővárosát, a Leningrádra átkeresztelt Szentpétervárt, ám a német hadvezetés a Néva-parti város bevétele helyett annak kiéheztetése mellett döntött. Leningrád és a szovjet hátország között szinte teljesen megszűnt a kapcsolat. Megkezdődött az újkori történelem egyik leghosszabb, legtöbb áldozatot követelő ostroma. Megfelelő ellátás hiányában, a rendkívül hideg télben a lakosok korábban elképzelhetetlen módszerekhez folyamodtak a túlélés érdekében, ám ennek ellenére is százezrek estek áldozatul a blokádnak, amely 81 éve, 1944. január 27-én szűnt meg teljesen.

Bombatölcsérekből jutnak vízhez Leningrád szomjazó laksosai (Wikipédia / RIA Novosti archive, image #907 / Boris Kudoyarov / CC-BY-SA 3.0)
Korábban
Észak elbarikádozott Velencéje
Németország 1941. június 22-én hajnalban támadta meg a Szovjetuniót. A németek a villámháborús siker érdekében három szovjet nagyváros, Leningrád, Moszkva és Sztálingrád elfoglalását tűzték ki célul.
Hitler az „Észak Velencéjeként” is ismert Néva-parti Leningrád elfoglalásával a Wilhelm von Leeb tábornagy vezette Észak Hadseregcsoportot bízta meg.
A leningrádi hatóságok a németek közeledtével megkezdték a város körül felhúzott védővonal kiépítését.
Az erődítményrendszer felhúzását 1941 júniusának végétől több százezer ember végezte közmunkában.
Több száz kilométer hosszan húzódó tankcsapdák és szögesdrótakadályok, fából összetákolt barikádok és lövészárkok nehezítették a támadók dolgát. A védők körbeaknázták a várost.
Az Észak Hadseregcsoport alakulatai augusztusra megközelítették Leningrád külső védelmi vonalait, miközben a finn hadsereg északról nyomult előre.
A város körül szeptember 8-án bezárult az ostromgyűrű.
Hitler hamarosan egyértelművé tette a szándékait Leningrádot illetően. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a város bevételéhez hosszú hónapokra lenne szükség, ami több tízezer német emberéletet követelne, a Führer a lakosság kiéheztetése mellett döntött. Kijelentette: „Szentpétervárt el kell törölni a Föld színéről.”
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Tudatosan telepítettek halakat hétezer éve a magashegyi tavakba Norvégiában tegnap
- Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál tegnap
- Hobbibúvár bukkant késő középkori hajóroncsra a Boden-tóban tegnap
- Tolték rituális oltárt és emberi maradványokat találtak Mexikóban tegnap
- Új kötet mutatja be az Egyesült Államok egyetlen sikeres fegyveres hazai puccsát tegnap
- Életerős lovakat áldoztak fel temetéseiken a szkíták tegnap
- Elszenesedett faanyagok vizsgálatával datáltak egy mükénéi palotát tegnap
- Máig vitatott Martin Guerre 16. századi személyiséglopási pere tegnap




















