Keszthelyen tekinthető meg az első magyar kocsi replikája
2022. március 4. 13:35 MTI
A Festetics-kastély hintómúzeumában látható csütörtöktől annak a Mátyás korabeli kocsinak a replikája, amelynek eredetije a mai közlekedés egyik alapja. A Helikon Kastélymúzeumban csütörtök este tartott kocsiavatón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a mai magyar járműipar alapja az az innovatív képesség, amely már az ötszáz évvel ezelőtti kocsikészítő mesterekben is megvolt.
A Keszthelyen kiállított replika (MTI / Varga György)
Korábban
A modern magyar járműgyártás az 1990-es években támadt fel újra, amikor néhány ötletből elindultak a kutatások, majd megjelentek azok a világcégek, amelyek a magyar mérnökök tudására is alapozhattak. Ennek a fejlődésnek a legújabb állomása a Zalaegerszegen hamarosan átadandó járműipari tesztpálya, amely a világ egyik leginnovatívabb ilyen létesítménye. Zala megye pedig ezzel a világ járműiparának egyik meghatározó helyévé is válik – hangsúlyozta a miniszter.
Az avatón Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója felidézte, hogy 1485-ben foglalta el Mátyás király Bécset, ami gyakoribbá tette a Buda és Bécs közötti közlekedést. Az ezen az úton fekvő Kocs község mesterei voltak azok, akik egy szekér alapján elkészítették az első könnyű, kényelmes és gyors szekeret, amivel lehetővé vált, hogy a két város között egy nap és egy éjszaka alatt megtegyék az utat az utazók.
A járműről már 1895-ben írásban is említést tettek, majd 1518-ban készült részletesebb leírás is róla, 1568-ban pedig egy augsburgi festő alkotta meg azt a ma is ismert rajzot, amely a mostani kocsireplika terveinek alapjául szolgált – mondta el az igazgató.
A keszthelyi múzeum hintójavító műhelyének mesterei gyártották le a kocsit, amelyhez Badacsonytomajban készítették el a vesszőfonatot. A megvalósítás ötlete pedig Knezsik Istvántól, az Autós Nagykoalíció elnökétől származik, aki nemcsak felvetette, de finanszírozta is a jármű elkészítését – hangsúlyozta Pálinkás Róbert.
Ötletadóként Knezsik István a rendezvényen úgy vélekedett, hogy a modern mobilitás, a négykerekű közlekedés ősei mi, magyarok vagyunk, a világ számos nyelvében is a mi szavunk alapján honosodott meg a kocsi neve. Azt is hozzátette: a keszthelyi műhelyben most még egy hasonló kocsit építenek a megrendelése alapján, de ezt a szekeret már a Kocs községben lévő kocsimúzeumnak adományozza majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap