Húsz borzalmas járvány az emberiség történelméből
2020. március 27. 19:48 Múlt-kor
Korábban
A cipriáni járvány (Kr. u. 250-271)
A korai keresztény íróról és püspökről, Karthágói Szent Cipriánról elnevezett pandémia kevesebb mint egy évszázaddal az antoninusi járvány után sújtott le a Római Birodalomban, ahol egyedül a fővárosban 5000 emberrel végzett naponta.
2014-ben az egyiptomi Luxorban a régészek egy ekkoriban keletkezett tömegsírra bukkantak, amelyben a holttesteket mésszel öntötték le, egy részüket pedig máglyán hamvasztották el.
A szakértők e járvány esetében sem tudják biztosan megmondani, mely betegség okozta – Szent Ciprián arról írt, „a belek, amelyek a folyamatos folyás állapotába kerültek, kiürítik a test erejét, a csontvelőben keletkezett tűz pedig sebeket nyit a garatban”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.