2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon

2024. augusztus 30. 13:20 MTI

A Semmitől az Egyig címmel nyílik meg a berlini Hámos Gusztáv és Katja Pratschke alkotópáros első önálló, nagyobb léptékű kiállítása Budapesten, a Mai Manó Házban.

kiállítás
Hámos Gusztáv egyik alkotása (Kép forrása: Facebook/ Mai Manó Ház)

A tárlat középpontjában Hámos Gusztáv mint a fotográfus, a fiatalember pozíciója, mozgása, látása és élettörténetként felfogott útvonala áll, melynek része a korlátoktól való megszabadulásért és az önfelszabadításért folytatott harc is – mondta el Boros Lili művészettörténész, a tárlat kurátora a kiállítás csütörtöki bemutatóján.

Kifejtette, hogy a bemutató fontos lokális vonatkozása Budapest, mivel a képek egy része akkor készült, amikor Hámos Gusztáv hivatásos fotósként dolgozott a magyar fővárosban, de képzőművészeti irányultságú projektjeiben is a fotót használta elsődleges kifejezőeszközéül. A tárlat másik része friss budapesti fotókísérleteket mutat be. Ennek megfelelően a kiállítás egyfajta visszatérés is Budapestre.

Az 1974-2024 között készült fotósorozatokkal, fotótablókkal és fotóobjektekkel a kiállítás rekonstruktív jelleggel követi nyomon az egyéni szabadság határait egy totalitárius rendszerben.

„Nagyon összetett művekkel állunk szemben” – emelte ki Boros Lili, hozzátéve, hogy a tárlat a jelenből értelmezi a múltban történt eseményeket, és ezt teszi élővé, kapcsolja össze. „Ha retrospektívnek nevezzük a tárlatot, akkor ez egy bizonyos tematika, amely erőteljes művészi állásfoglalások mentén történik. Ilyen tematikus megközelítés a határvonalak, határok átlépése, ennek vizuális megformálása, és a saját pozíciónk kijelölése” – fűzte hozzá.

Hámos Gusztáv 1979-ben hagyta el Magyarországot, és telepedett le Nyugat-Berlinben, ahol 1993-tól kezdődően Katja Pratschkéval közösen alkot. Legjellemzőbb műfajuk a nagyrészt fotografikus állóképeket tartalmazó fotófilm. Saját megfogalmazásuk szerint a fotófilm olyan mozi, amiben általában állóképek, fotók szerepelnek, a fényképek kinematográfiai kontextusban pedig filmszerű élményt keltenek. A fotófilm a film médiumát összetevő elemeire, hangra, képre, szövegre, és zajra bontja. A filmek a fotóval kinematográfiai kísérleteket folytatnak, ezért a művészek a kép és a hang filmmé összeillesztésével, komponálásával kísérleteznek.

Hámos Gusztáv elmondta, hogy maga az „idő” miatt érdekes, hogy a képek mozgókép-környezetbe vannak helyezve, mert a fotók ideje más mint a filmé, „mivel a fotó a múltat mutatja, a film pedig a jövő felé halad”.

Katja Pratschke kifejtette, hogy a kiállításon Hámos Gusztávtól számos önarckép is szerepel, ezzel a városi, „külső” képeket állítják szembe a „belső” önarcképekkel. A tárlaton erre a külső-belső problémára reflektálnak a művészek videóbokszokkal.

A kiállítás különlegessége, hogy számos olyan, hetvenes évekből származó fotográfia is látható az anyagban, amely nem, vagy csak több mint negyedszázaddal ezelőtt volt látható Magyarországon.

A művészeket Magyarországon a Molnár Ani Galéria képviseli. A kiállítás, amely péntektől október 6-ig látogatható, az ifa - Institut für Auslandsbeziehungen támogatásával valósult meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár