Hatalmas felháborodást váltott ki Frida Kahlo műveinek elköltöztetése
Komoly vita bontakozott ki Mexikó és Spanyolország között Frida Kahlo tizennyolc alkotása miatt, amelyeket a tervek szerint rövidesen Madridba szállítanak. A festmények áthelyezése azonban nem várt felháborodást váltott ki az amerikai ország művészeti életében, mivel a helyi törvények értelmében nemzeti emlékké nyilvánított alkotásokat nem lehet tartósan kivinni az országból.
A helyzet akkor vált bonyolulttá, amikor a spanyol Banco Santander bank megszerezte a Gelman-gyűjteményben található több száz mexikói alkotás közül 160 felett az ellenőrzési jogot. Köztük volt a világhíres festőnő, Frida Kahlo 18 alkotása is, amelyeket korábban a mexikói állam nemzeti emlékké nyilvánított.
Az Euronews beszámolója szerint az aggodalmak akkor erősödtek fel igazán, amikor Daniel Vega Pérez, a Faro Santander múzeum igazgatója a spanyol El País napilapnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a mexikói jogszabályok szerencsére nagyon rugalmasak, és lehetővé teszik az exportengedélyek meghosszabbítását. Sőt, azt is felvetette: nem kizárt, hogy Kahlo művei tartósan a spanyolországi múzeumban maradhatnak.
A közlemény megjelenése után közel 400 mexikói művész, történész és kurátor írt alá egy nyílt levelet, amelyben kérdőre vonták a kormányt az ügy átláthatatlansága miatt, emellett felszólították az ország vezetőit, hogy tartsanak nyilvános egyeztetést a művek jövőjéről. Mexikó elnöke, Claudia Sheinbaum Pardo azonnal a védelmébe vette a megállapodást, kiemelve, hogy a hatóságok a törvényeknek megfelelően jártak el.
Ez is érdekelhet
A kulturális miniszter, Claudia Curiel de Icaza ehhez hozzátette: a gyűjtemény darabjait nem adták el, Spanyolországban csupán ideiglenesen fogják kiállítani őket. A Banco Santander a helyzetre reagálva szintén kiadott egy közleményt, amelyben hangsúlyozták, hogy a megállapodás nem teszi lehetővé sem a festmények megvásárlását, sem azok végleges áthelyezését. A kritikusokat ezek a kijelentések azonban nem nyugtatták meg, mivel az eredetileg 2030-ig érvényes Santander-megállapodás közös megegyezés alapján továbbra is meghosszabbítható.
A 18 darab Kahlo-alkotást várhatóan szeptemberben szállítják Spanyolországba, hazahozatalukat pedig 2028-ra tervezik. A művésznő az elmúlt időszakban többször is a figyelem középpontjába került egy aukciós rekord, illetve a Netflix új sorozata kapcsán.