Három különleges földmérő eszköz segítette a római útépítők munkáját
2026. július 5. 11:57 Múlt-kor
A Római Birodalom mintegy 300 ezer kilométeres úthálózata évszázadokon át biztosította a gyors közlekedést európai, észak-afrikai és a közel-keleti tartományai között. A kutatók szerint a híresen egyenes utak megtervezésében három különleges földmérő eszköz játszott kulcsszerepet, amelyek segítségével a római mérnökök kilométereken át képesek voltak pontos útvonalakat kijelölni.

A Via Appia napjainkban is lenyűgözi a kutatókat (Forrás: Pixabay - Dolcevia)
Korábban
A Római Birodalom úthálózatát a történelem egyik legjelentősebb mérnöki teljesítményeként tartják számon: a kutatók eddig mintegy 300 ezer kilométernyi római utat azonosítottak, de a szakemberek szerint további szakaszok is rejtőzhetnek még a föld alatt. Az utak összekötötték Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet legfontosabb városait, megkönnyítve a kereskedelmi és a közigazgatási teendők lebonyolítását, illetve a hadsereg mozgását.
A kutatók szerint a római mérnökök gyakran korábbi utak nyomvonalát használták fel, amikor új közlekedési útvonalakat építettek a meghódított területeken. Ha azonban teljesen új utat kellett kijelölniük, három földmérő eszközre támaszkodtak: a dioptrára, a gromára és a chorobatészre. A dioptra egy célzócsővel ellátott műszer volt, amely lehetővé tette a távoli pontok pontos bemérését, míg a mintegy hat méter hosszú chorobatész elsősorban a vízszintes szintek meghatározására szolgált.
A három eszköz közül a legfontosabb a groma – egy állványra szerelt, kereszt alakú mérőműszer – volt, amelynek karjairól függőónok lógtak, így segítségével a földmérők pontos egyeneseket és derékszögeket jelölhettek ki. A munkát több földmérő együtt végezte: egymástól távol felállított jelzőkaróikat addig igazították egymáshoz, amíg azok tökéletesen egy vonalba nem kerültek, így akár több kilométer hosszú, egyenes útszakaszokat is meg tudtak tervezni.
A mérnökök azonban nem mindenáron ragaszkodtak az egyenes utakhoz: miután meghatározták az alapirányt, figyelembe vették a domborzati viszonyokat, és szükség esetén módosították a nyomvonalat, hogy elkerüljék a túl meredek lejtőket, a nehezen átkelhető folyókat vagy éppen összekapcsolják a már létező településeket. A sík vidékeken ezért gyakran hosszú, egyenes útszakaszok épültek, míg a hegyvidékeken az utak sokkal inkább alkalmazkodtak a terep adottságaihoz.
A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy nem létezett egységes, az egész birodalomban alkalmazott útépítési módszer. A több évszázadon át fennálló és hatalmas területet lefedő Római Birodalomban az építési technikák időben és térben egyaránt változhattak. Az utak építésében feltehetően katonák, rabszolgák, hadifoglyok és közmunkára kötelezett helyi lakosok egyaránt részt vettek, míg az olyan összetettebb feladatokat, mint a hidak építése, valószínűleg képzett mesterek végezték.
A kutatók szerint a római utak „tökéletes egyenességéről” kialakult kép csak részben felel meg a valóságnak. Bár a mérnökök sík terepen valóban igyekeztek a lehető legegyenesebb útvonalakat kialakítani, a természetes akadályok miatt számos út jelentős kanyarokat tartalmazott.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Három különleges földmérő eszköz segítette a római útépítők munkáját
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak
- Mesterséges intelligenciával rekonstruálják az ókori kínai bambusztekercseket
- 3D-ben rekonstruáltak egy ókori római víztározót Spanyolországban
- Három különleges földmérő eszköz segítette a római útépítők munkáját 11:57
- 11:07
- Négy jelentős sussexi épület került fel a veszélyeztetett örökség listájára 10:37
- Miért maradt hű Nagy-Britanniához Florida a függetlenségi háború idején? 08:17
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében tegnap
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat tegnap
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot tegnap
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta tegnap















