Gyufásdobozra írták a szovjet lágerekben elhunytak nevét

2015. február 26. 11:41

Korábban

...és Kárpátalján

Dupka György történész (Szolyvai Emlékparkbizottság) előadásában felidézte, hogy Edvard Benes csehszlovák elnök 1942-43-ban többször is felajánlotta Kárpátalját a Szovjetuniónak, hogy egy esetleges közös csehszlovák-szovjet határ örökre biztosítsa országa függetlenségét; ebbe Sztálinék hosszas tanácskozás után végül beleegyeztek.

A terület etnikai tisztogatásának és a Szovjetunióhoz való csatolásának levezénylésére érkezett 1944 októberében Kárpátaljára a 4. Ukrán Front alárendeltségében harcoló csehszlovák hadtest politikai biztosaként Iván Turjanica. A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa 1944. november 12-i ülésén hozott 0036. sz. szigorúan titkos parancsával kezdődött meg a német és magyar hadseregben szolgált katonák és tisztek nyilvántartásba vétele, illetve a 18-50 éves korú német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek összeírása.

Miután a románok kiugrottak, Kárpátalja gyakorlatilag a szovjetek ölébe hullott, 1944. október 28-án már Ungvárt is elfoglalták, amit Moszkvában díszsortűzzel ünnepeltek meg. Az előadó kifejtette: a Kárpátaljáról elhurcolt áldozatok számát tekintve még mindig zűrzavar van, 20 ezertől 70 ezerig terjednek a becslések, de az etnikai népirtásnak bizonyítottan 9 ezer halálos áldozata volt.

Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kutatója Kárpátalja 20. századi történelmének legnagyobb tragédiájának nevezte az 0036. számú parancs nyomán meginduló deportálásokat. Mint elmondta, a gyűjtőtáborokban nemzetiségi alapon, önbevallás útján történt a foglyok szétválogatása: ha ruszin, ukrán vagy szlovák volt az illető, hazaengedték, a németeket és magyarokat viszont továbbra is fogva tartották.

A transzportok november 18-án kezdődtek meg a szolyvai gyűjtő-és elosztótábor felé. Útközben fegyveres őrök kísérték a foglyokat, sokan betegen, megfázva érkeztek meg, a járványok (sárgaság, vérhas) és az élelemhiány már ekkor megtizedelte az elhurcoltakat. Szolyván néhány hétig, esetleg 1-2 hónapig maradtak a rabok, de a munkaképeseket már ekkor munkára fogták. Ugyan eredetileg egy mindössze három napig tartó köz-és helyreállítási munkálatokról szólt a behívás, Szolyván kiderült: sokkal többször van szó. A túlélőket Szamborig hajtották tovább, ahol megkezdődött bevagonírozásuk, majd a birodalom nyugati területein levő GUPVI lágereibe vitték őket.

Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke a Múlt-kornak nyilatkozva elmondta: a testület egy amerikai-magyar professzorházaspár, Dr. Várdy Béla és Dr. Várdy Huszár Ágnes kezdeményezésére jött létre 2009-ben, első elnöke pedig Zsíros Sándor volt, ő kezdte összefogni a gulágkutatók munkáját Magyarországon. Mint fogalmazott, a kutatók már egész Kárpát-medencét lefedik, s céluk, hogy e kereteket túllépve még inkább nemzetköziek legyenek, ezért már felvették a kapcsolatot a közép-európai szakemberekkel is. Szerinte a GULAG történetét illetően még a magyarországi levéltárakban is lapulhatnak érdekes információk, s reméli, hogy a megnyíló nyugat-európai és orosz gyűjteményekből előkerülő dokumentumok révén tovább gyarapodik tudásunk.

előző oldal 4 / 4