Fogak árulkodnak arról, hogy őseink kiirthatták a hobbitokat
2016. szeptember 23. 13:04
Az indonéziai Flores szigetén a Liang Bua nevű barlangban, amely a hobbitoknak is nevezett Homo floresiensis leghíresebb otthona volt egykoron – 46 ezer éves modern emberhez tartozó fogazat került elő. Bár ebből még nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni, ám tény: sokasodnak azok a bizonyítékok, amelyek azt sugallják: a modern ember lehetett a felelős az alacsony növésű rokon eltűnéséért.
Korábban
A Homo floresiensis nevű hominida néhány példányának maradványait 12 évvel ezelőtt találták meg a Liang Bua barlangban. A mindössze egy méter magas emberféle agytérfogata a csimpánzéval volt egyenlő, mindössze 380 köbcentiméter. A legújabb elmélet szerint a hobbitok egykoron normális méretű Homo erectusok (felegyenesedett ember) lehettek, akik mindössze 300 ezer év alatt – ami evolúciós mércével rendkívül rövid időnek számít – összezsugorodtak, minden bizonnyal azért, hogy alkalmazkodjanak a sziget viszonylag szűkös forrásaihoz. Ez az evolúciós változás körülbelül 700 ezer évvel ezelőtt fejeződhetett be. Egy másik, 2014-es – nem túlságosan elterjedt és elfogadott – elmélet szerint a hobbitok valójában nem egy új fajhoz tartoztak, hanem a Down-szindróma elváltozásait mutató modern emberek lehettek.
50 ezer évvel ezelőtt Délkelet-Ázsia ezen szegletét a Homo floresiensis mellett óriás gólyák, törpe elefántok és komodói varánuszok népesítették be, azonban a következő évszázadokban ezek a fajok rejtélyesen eltűntek a környékről. A szakértők, különösen Bert Robert, az ausztráliai Wollongong Egyetem munkatársa, a fogazat megtalálója a modern emberre kezdtek gyanakodni, azonban még nem volt bizonyíték a kezükben, hogy a két emberszabású faj valaha is találkozhatott.
„Az emberszabású rokon és az előbb felsorolt állatok eltűnésének pontos okára még csupán feltételezések vannak, azonban erős a gyanúm, hogy a tetteseket az egyik legagresszívabb faj, a Homo sapiens tagjai között kell keresni, akik éppen ebben az időszakban bukkantak fel Délkelet-Ázsiában” – magyarázta Donald Johanson, az Arizonai Állami Egyetem antropológusa. A 46 ezer éves emberi – egy felső premoláris és egy alsó moláris részből álló – fogazat igencsak erős támaszt ad Johanson elméletének.
Bert Robert munkatársai édesvízi puhatestű kagylók maradványait is felfedezték a barlangban, ezen kagylófajok pedig általában a korai Homo sapienshez köthetők Európában, Afrikában és Ázsia számos részén. Kovakőből készült eszközök és egyéb, a tűzrakáshoz szükséges kellékek is előkerültek, ami már egy tipikus modern emberi településre enged következtetni.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum paleoantropológusa azonban hozzátette: „azt azonban még nem tudhatjuk, hogy vajon mennyi ideig éltek együtt párhuzamosan – ha volt egyáltalán ilyen időszak –, mindez azonban felveti a modern ember lehetséges szerepének kérdését a floresiensis kihalásának folyamatában”. Stringer megemlítette, hogyha két emberszabású faj egymás mellett él, az mindig felveti a keresztszaporodás kérdését, csakúgy mint a neandervölgyi és a modern ember között Európában. Ennek köszönhetően a mai európai és ázsiai népesség jelentős része örökölt neandervölgyi DNS-t. Nem elképzelhetetlen, hogy a mai indonéziaiak génállományában is akad egy kevés hobbit DNS.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap