Éveket tölthetett a jég fogságában a tragikus véget ért Franklin-expedíció
2022. december 11. 16:06 Múlt-kor
Korábban
Keresés a sarkkörön túl
Franklinékről az elkövetkező két évben nem érkezett hír. Ez önmagában még nem jelentett gondot, mivel a hajókat jelentős mennyiségű konzervvel látták el, és az addig szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy egy-egy vállalkozás akár több évig is eltarthat.
1848-tól azonban Franklin felesége, felhasználva férje korábban szerzett hírnevét, sürgetni kezdte parlamenti képviselők és a brit sajtó bevonásával, hogy mentőexpedíció induljon. Annak ellenére, hogy az admiralitás ennek nem látta okát, végül húszezer font jutalmat ajánlott fel a megtalálóknak, és három keresőcsapatot indított el.
Az egyiket John Richardson és John Rae vezette, és a MacKenzie-folyón lefelé keresték Franklinéket. James Clark Ross pedig a tenger felől, a Lancaster-szoroson keresztül hajózott be az expedíció nyomát kutatva.
1850-ben már tizenegy brit és két amerikai hajó kutatta a nyomokat a kanadai sarkvidéken. A Beechey-sziget keleti részén ekkor találtak három sírt, amelyekről úgy vélték, a Franklin-expedícióhoz tartozók nyugszanak bennük, továbbá egy esetleges átteleléshez tartozó nyomok is előkerültek, ám semmilyen további támpont arról, hogy az eltűntek merre mehettek tovább.
1852-ben Edward Belcher kapitányt küldték ki a britek öt hajóval, nemcsak Franklin, hanem a keresésére küldött két másik expedíció megtalálására is. Sikeresen rábukkantak a keletről próbálkozó, Robert McClure által vezetett csapatra, akik a hideg fogságába esve átteleltek. Végül Belcher csapatát is markába fogta a zord idő, ám 1854-ben sikerült mindannyiuknak kijutni, de négy hajót hátra kellett hagyniuk.
Belchert emiatt hadbíróság elé állították, ám végül felmentették. McClure, aki szintén kelet felől hatolt be a kanadai sarkvidékre, elsőnek bizonyította, hogy az északnyugati átjáró elvileg végighajózható.
1854-ben fordulat következett be a Franklin-rejtélyben. John Rae a Hudson-öböl Társaság megbízásából a Boothia-félsziget és a Vilmos király-sziget környékét derítette fel. Ekkor találkozott olyan inuitokkal, akik elmesélték neki, hogy körülbelül 35-40 fehér ember halt meg a Back-folyó torkolatánál. Azt is hozzátették, hogy az ottaniak kannibalizmusra kényszerültek. Bizonyítékként a hajókról származó tárgyakat mutattak, Franklin, Crozier és Fitzjames ezüst villáit és kanalait, amelyeket megvettek tőlük.
Rae beszámolt minderről az admiralitásnak, és a sajtóba is kiszivárgott a botrányos hír, amelyet Franklin felesége felháborodottan visszautasított. Az expedíció tagjait végül 1854. március 31-én halottnak nyilvánították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap