Enver Hodzsa özvegye: a férjem lelkének fájt, amikor embereket végzett ki

2016. február 10. 17:48

Korábban

Ki volt Enver Hodzsa?

Az 1908-as születésű, a kommunizmussal Brüsszelben megismerkedő Enver Hodzsa (Hoxha) Albánia 1939-es olasz támadása után tiranai dohányboltjában kezdett szervezkedni a fasiszták ellen. Jugoszláv partizánokkal és néhány kommunistával megismerkedve, valamint magát körülbástyázva Hodzsát 1943-ban már a Tito patronálásával megalakuló Albán Kommunista Párt (később Albán Munkapárt) főtitkárává választották, a pozíciót 1985-ös haláláig senkinek sem adott át. Az albán partizánharc élharcosa a hamarosan megalakuló ideiglenes albán kormányt a befolyása alá kerítette, az 1945-ös választásokon pedig már akkora volt a hatalma, hogy elérte: csak az ő pártjának jelöltjeire lehetett szavazni.

1946. január 11-én népköztársasággá nyilvánította Albániát, a kormányfő Hodzsa lett. Az albán külpolitika fő iránya 1948¬-ig az északi nagytestvér, vagyis Jugoszlávia volt, azonban a kirobbant szovjet-jugoszláv konfliktusban a gazdaságilag, katonailag erősebb Szovjetuniót választotta, az „imperialisták láncos kutyájával” pedig elhidegültek a kapcsolatok. Az ortodox marxista–leninista világnézetű Sztálin-tanítvány szerepében tetszelgő Hodzsa később nem nézte jó szemmel az 1956. februári szovjet irányváltást, vagyis a múlt bűneivel való szembenézést, azaz a desztalinizációt, árulóként kezdett tekinteni Hruscsovra, így 1960-tól Kína lett a favorit, a Varsói Szerződést pedig egyoldalúan felmondta. 1977-től már a Teng-Hsziao-ping-i eszmei-politikai koncepciót is bírálni kezdték az albánok, aminek az albán-kínai kapcsolatok elhűvösödése lett az eredménye. 1978-¬ban a kínai kormány közölte, hogy leállítja a gazdasági-politikai és katonai segítségnyújtást, szakértőit pedig visszahívta.

A port Moszkvával és Pekinggel is összerúgó szegény albán állam, amely a nyugatot elvből halálos ellenségnek tekintette – teljesen elszigetelődött. A maga köré személyi kultuszt kiépítő diktátor haláláig izolacionista politikát folytatott, a kommunista vezető megszállottan rettegett egy esetleges nyugati támadástól. A mindössze hárommilliós ország területén összesen 700 ezer bunker épült Hodzsa vezetése idején. A diktátor a jól ismert kommunista forgatókönyv szerint amit csak tudott államosított, belefogott a teljesen gazdaságtalan iparosításba, meghirdette Albánia önellátását, a polgárok pedig nem utazhattak külföldre.

Az egyházüldöző, a mohamedán hatás miatt a szakállt is betiltó, a templomokat mecseteket leromboló vagy áruházakká alakító diktátor uralma idején közel 25 ezer embert végeztettek ki, míg újabb ezrek a munkatáborokban találhatták magukat a legkisebb vétségekért is. Kalkuttai Teréz anyának megtiltotta, hogy hazatérhessen Albániába, és meglátogathassa haldokló édesanyját. Híres titkosrendőrsége, a Sigimuri tagjai az NKVD, a KGB és a Stasi módszereit követve dolgoztak, egyes becslések szerint a korabeli albán lakosság legalább harmadának volt közelebbi kapcsolata az államrendőrséggel. 1985-ös halálakor mintegy 32 ezer ember, tehát a lakosság egy százaléka börtönben volt.