Lefordítják Júdás evangéliumát
2005. április 7. 12:46
Tisztáznák a Jézust eláruló tanítványnak tulajdonított, korakeresztény kézirat megítélését: rekonstruálják és kiadják Júdás evangéliumát.
A 62 oldalas, papiruszra írt kézirat darabjai az 1950-es és 60-as években kerültek elő Egyiptomban, de a bázeli székhelyű Maecenas Foundation szerint tulajdonosai a közelmúltig nem voltak egészen tisztában a jelentőségével. Az alapítvány az egyiptomi keresztények kopt nyelvén írt történetet angolra, franciára és németre fordíttatja le még az év során, jelentette be a szervezet ókori kutúrákkal foglalkozó szakértője.
Duccio di Buoninsegna: Júdás alkuja (1308-11) |
A római egyház az első keresztény császár, Nagy Konstantin vezetésével az elismert evangéliumok számát 325-ben korlátozta négyre. Harminc szöveget azonban, mely közül több ma is ismert, kivettek a kánonból, mert - mint Roberty mondta - "nehezen voltak összeegyeztethetők azzal, amit Konstantin már politikai alapelvnek tekintett".
Az alapítvány igazgatója annyit elárult, hogy Iskarióti Júdás evangéliuma megkérdőjelezheti a keresztény hit némely elemét. Roberty szerint a szöveg még Júdás személyét is rehabilitálhatja bizonyos mértékben, akinek neve némely keresztény csoportok számára az istengyilkosságot szimbolizálja, és a zsidók megbélyegzésére és vádolására ad indokot. A papiruszt előbb helyreállítják, majd a kopt kultúra szakemberei - a genfi egyetem nyugalmazott professzorának, Rudolf Kassernak a vezetésével - a szöveget lefordítják és elemzik.
Jean-Daniel Kaestli evangélium-szakértő a kézirat megtekintése után "nagyon érdekesnek" találta a felfedezést, bár szerinte a papirusz igen rossz állapotban van. Kaestli szerint a szöveg nem fog forradalmi változást előidézni a keresztény tanításban van a Biblia értelmezésében, bár néhány ponton új megvilágításba helyezheti a már kanonizált szent szövegeket.
A Maecenas Alapítvány, mely a szegény országokban talált régészeti leletek megóvására alakult, kiállítás-sorozaton kívánja bemutatni a kézirat sorsát, és dokumentumfilmet is forgatna a lelet rekonstrukciójáról és kiadásáról. A program eredményei 2006 húsvétja táján kerülhetnek a nagyközönség elé.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap