Kipusztulhat Jézus nyelve: menekülnek a keresztények Irakból
2005. február 16. 11:32
Az iraki keresztények mai is Krisztus nyelvének egy változatát beszélik. Az iszlámista támadások miatt azonban menekülniük kell hazájukból.
Korábban
Keresztények: a terrorizmus célpontjai
Az egyik asszír keresztény templom Bagdadban, amelyet iszlámista szélsőségesek 2004-ben felrobbantottak |
A Baath-rezsim idején - mint minden diktatúrában - a vallási-nemzetiségi ellentétek látszólag elsimultak. A keresztények a maguk értelmiségi és szakképzettséget igénylő professzióiban relatíve zavartalanul tevékenykedtek, és nem nehezedett rájuk jelentősebb nyomás a diktatúra részéről, mint az ország más polgáraira. A nemzetközi beavatkozás, Huszein eltávolítása, a diktatúra helyén keletkező hatalmi vákum és az iszlámisták elszabadulása mindent megváltoztatott. Az intervencióban zsidó-keresztény összeesküvést és agressziót látó fundamentalisták a másfélezer éve ott élő keresztényeket a (szintén keresztény) megszállók kollaboránsainak tartják, és merényletek sorával "harcolnak" ellenük.
A Társaság a Fenyegetett Népekért (Gesellschaft für bedrohte Völker) nevű göttingeni emberjogi szervezet nemrég statisztikát tett közzé, mely szerint Irakban az elmúlt két évben több mint háromszáz keresztényt gyilkoltak meg, és huszonöt templomot romboltak le vagy rongáltak meg a terroristák.
Az első támadás Szaddam Huszein bukása után 2004. augusztus 1-jén érte a keresztényeket: az egyazon napon öt templom ellen elkövetett bombamerényletekben 11-en haltak és 50-en sebesültek meg. Hivatalos becslések szerint 15000-re tehető azoknak az iraki keresztényeknek a száma, akik az augusztusi összehangolt támadások óta hagyták el az országot, a valós számok ennél feltehetően sokkal magasabbak.
A támadások az egyszerű polgárok és a politikai-vallási vezetők ellen is irányulnak. Idén január 17-én elrabolták Basile Casmoussát, Moszul szír katolikus érsekét, ám másnap szabadon bocsátották. Az egyik keresztény párt, az Iraki Demokrata Párt svéd állampolgárságú főtitkára, Minas Ibrahim al-Yussufi azonban még mindig fogságban van. A január 27-én elrabolt politikus mobiltelefonjáról nemrég szöveges üzenet érkezett a családhoz, melyben az állt: Yussufit "saját érdekében" tartják fogva.
A menekülők az ország kurdok ellenőrizte északi része felé veszik az irányt, vagy külföldre menekülnek. Emberjogi aktivisták szerint hatvanezer menekült Libanonban, Szíriában és Jordániában keresett menedéket, tizenegyezer szír káld keresztény pedig az észak-iraki Kurd Autonóm Területre menekült.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap