A maszturbáció kultúrtörténete

Liliom

Pedig manapság az egyház is óvatosságra inti papjait a maszturbáció megítélésénél. Ma már szerintük is léteznek enyhítő körülmények, mint az éretlenség, a berögzült szokás ereje, szorongás vagy egyéb szociális tényezők. S hogy jutottunk el a Dél-Afrikában `Maszturbálj, ne erőszakolj!` jelszóval indított kampányig, a 12. században még a házasságon belüli szexet is bűnösnek tartó gondolkodástól? (A pápai kinyilatkoztatás rövid és egyértelmű volt ezzel kapcsolatban: `mindig izgalmat és élvezetet okoz, ami nem lehet bűn nélküli!`)

Ahogy Laqueur professzor mondja, az ókor közösségei is ismerték a jelenséget. A maszturbálók a görög és latin kultúrában csupán komikus és szánalmas figuráknak számítottak. Sőt azok a Bibliában sem tartoznak a halálos bűnt elkövetők közé, és az önkielégítés teológiai írásokban is csak, mint természetellenes jelenség szerepel: "Ha egy presbiter képzelete miatt ondót áraszt, egy hétig böjtöljön, ha ugyanezt teszi keze érintése miatt, 3 hétig böjtöljön" rendeli el Canterbury-i Theodore a 6. században.

A maszturbációt és Onan személyét a felvilágosodás hozza összefüggésbe - tévesen. Hiszen Isten a Genezisben (38:7-11) azért öli meg Onant, Júda fiát, mert az megcsúfolja a zsidó levirátust, (azaz a sikeres utódnemzés céljából akkor még élő sógorházasság hagyományát) azzal, hogy nem hajlandó megtermékenyíteni bátyjának özvegyét, és nem azért mert "a földre vesztegette a magot". Az onániáról először 1712-ben jelent meg a sarlatánnak tartott John Marten nevű klerikus tollából egy nagy feltűnést keltő írás: Az Onánia, avagy lelki és testi tanácsok az önmérgezés förtelmes bűneihez, és mindezek rettegett következményei. Ezt aztán egy olyan, 17 kiadást megélt írása követte, amiben a maszturbációt már egészségre káros tevékenységnek ítéli. A könyvhöz tartozott egyébként egy adag csodaszer is a kárhozottak meggyógyítására.

Az Onánia sikerét aztán hasonló témájú könyvek özöne követte, amelyekben a vágyak és élvezetek az élet ördögi aspektusaivá válnak. Habár Kierkegaard, Gogol, Rousseau, Diderot és Walt Whitman is őszintén írtak maszturbációikról, egészen a 30-as évekig a maszturbációt okolták a vakságért, szőrös tenyérért, epilepsziáért, görbe hátért és egyéb, addig ismert betegségért, és Freud is úgy tekinti, mint az infantilis önimádat sajnálatos formája.

Csak a 60-as években, Masters és Johnson szexológusok nyomán kezdték elfogadni a maszturbációt általános szokásként. Azóta már számos munka és mozgalom igyekszik növelni a társadalom toleranciáját. S ahogy a szerző véli, a mai világ már inkább jótékony időtöltésnek tekinti ezt a valaha betegesen bűnösnek titulált tevékenységet.

A meglehetősen vaskos kötet tudományos igényességgel összegyűjtött tényei valószínűleg csalódást okoz majd az egyszerű, de frappáns nyelvezetet kedvelő olvasóknak, s azoknak is, akik az illusztrációktól némi izgalmat várnak. A Berkeley University professzorának munkája ugyanis egy lenyűgöző akadémikus munka - írja a The Guardian.