Parlamenti konferencia a németek kitelepítéséről
2007. július 10. 08:00
A magyar parlament szervezésében november 16-án konferenciát rendeznek Budapesten a II. világháború után Magyarországról elűzött, illetve kitelepített németek ügyéről.
Korábban
Az egységesülő Európában rendelkezni kell azzal a kultúrával, amely lehetővé teszi az elmúlt század meghaladását. "Ennyi gesztust nekünk is meg kell tennünk" - fogalmazott Szili Katalin, hangsúlyozva: "Trianonnal kapcsolatban is azt gondolom, hogy azt is meg kell haladnunk." Mindebben szavai szerint döntő szerepe van a politikusoknak, akiknek az a feladatuk, hogy ne szítsák az érzelmeket, hanem feldolgozzák és a helyükre tegyék azokat.
A parlament elnöke tájékoztatta Lammertet arról, hogy Magyarországon 13 nemzeti kisebbség él. Mivel ezek - a vonatkozó jogszabály ellenére - nem rendelkeznek parlamenti képviselettel, októberben a házelnök egyfajta nemzetiségi fórumot hoz létre, hasonlóan a Kárpát-medencei magyar képviseletek fórumához. A cél az, hogy a hazai kisebbségek is közelebb kerüljenek a parlamenthez, s rendszeres találkozók útján lehessen bevonni őket a jogalkotásba. A szóban forgó kisebbségekkel minderről már megegyezés jött létre, a fórum a tervek szerint októberben kezdi meg tevékenységét - jelentette ki.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap