2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A gettókban élő zsidókhoz hasonlították a palesztinokat a német püspökök

2007. március 7. 16:30

A Jeruzsálembe látogató német katolikus püspökök a megszállt területeken élő palesztinok helyzetét a náci korszak zsidó gettóiban élők helyzetéhez hasonlították.

A német püspökök a keresztény kisebbségek egzisztenciális fenyegetettségéről szóló hírek hatására vállalkoztak az izraeli és palesztin területeken tett múlt heti zarándokútra, s úgy tűnt, nagyon aggódnak közel-keleti hittestvéreik helyzete miatt. Bírálták az `ijesztő, sőt katasztrofális` körülményeket, amelyek között a palesztinok élnek. Eichstätt, illetve Augsburg püspökei, Gregor Maria Hanke és Walter Mixa azonban az alábbi mondatot is elejtették a látogatás során: ` Reggel az embertelen varsói gettó képeit látjuk a Jad Vasemben, este pedig a rámalláhi gettóba megyünk. Az emberben persze, hogy fölmegy a pumpa`.

A látogatás során a küldöttség tagjai több ízben állást foglaltak Izrael létezési jogának elismerése mellett. A jeruzsálemi holokauszt-emlékhelyen a püspökök aláhúzták: a németek és végső soron az egész emberiség számára "elengedhetetlen" marad, hogy szembenézzen a zsidók ellen elkövetett népirtással a jelenkorban és a jövőben is. A náci korszak példátlan bűncselekményei soha nem merülhetnek feledésbe - hangsúlyozta a német küldöttség, amelyet Karl Lehmann bíboros vezetett.

Charlotte Knobloch, a ZJD elnöke Eichstätt, illetve Augsburg püspökeinek kijelentéseit bírálta. Tiltakozott Izrael berlini nagykövetsége is. "Ha egyesek a varsói gettó, illetve a fajgyűlölet fogalmát az izraeli, illetve a palesztin politikával összefüggésben említik, azok a múltból semmit nem tanultak, vagy azzal kapcsolatban mindent elfelejtettek" - jelentette ki Shimon Stein nagykövet. Szerdai nyilatkozatában az egyik bírált püspök visszakozott is. Hanke elfogadhatatlannak nevezte a holokauszt és a jelenlegi helyzet történéseinek összehasonlítását, s azt hangsúlyozta, hogy az nem is állt szándékában.

A katolikus egyház ennél határozottabban utasította el a bírálatot. A német püspöki konferencia nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy Lehmann bíboros minden egyes nyilatkozatában hangsúlyozta Izrael létezési jogát. Hans Langendörfer, a püspöki konferencia titkára utalt arra, hogy a betlehemi látogatás során - a nyomasztó helyzet hatására - néhány érzelmileg motivált, személyes megjegyzés is elhangzott. Ezeket azonban - mint hozzáfűzte - már önkritikusan a helyes összefüggésekbe helyezték.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsa után a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékhely is élesen bírálta egyes német katolikus püspökök szentföldi utazásuk után tett kijelentéseit. "Észrevételeik a történelem ismeretének tragikus hiányáról és eltorzult nézőpontról tanúskodnak. Izrael cselekedetei semmilyen hasonlóságot nem mutatnak a nácik tetteivel" - hangsúlyozta Avner Salev, a Jad Vasem elnöke a német püspöki konferencia elnökének, Karl Lehmann bíborosnak írott levelében, amelyből szerdán idézett az izraeli média. A nácik által elkövetett tömeggyilkosságnak és a ciszjordániai Rámalláhban élő palesztinok helyzetének indokolatlan és sértő összehasonlítása ráadásul megmérgezi a légkört, s csak még inkább megnehezíti a közel-keleti konfliktus megoldását - tette hozzá.

Az ilyen egybevetések csak arra szolgálnak, hogy elhalványítsák a holokauszt áldozatainak emlékét, és könnyítsenek azok lelkiismeretén, akik megpróbálják kisebbíteni Európa felelősségét a náci bűntettekben, de egyáltalán nem segítik napjaink történéseinek megértését - vélekedett Salev, akit megfogalmazása szerint meghökkentettek és megleptek a püspökök kijelentései. A Jad Vasem elnöke levelében felszólított minden embert, hogy ne használja fel a holokausztot olcsó politikai célokra és demagógiára.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár