2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Történelemformáló magyar fotósok

2006. november 17. 15:00

(M)érték - Világhírű magyar fotográfusok címmel Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Martin Munkácsi fotóiból nyílt kiállítás Budapesten, az Ernst Múzeumban.

A fotográfia történetének öt rendkívüli jelentőségű, magyar származású alkotójától mintegy 250 képet láthat a közönség a Magyar Fotóművészek Szövetsége által szervezett Fotóhónap 2006 fő rendezvényén - mondta a megnyitó előtti sajtótájékoztatón Szamódy Zsolt, a szervezet elnöke. Hozzátette: az idei rendezvénysorozat célja, hogy visszatekintést nyújtson a szövetség ötvenéves múltjáról, méltó emléket állítva az egykori tagoknak.

Kincses Károly, a tárlat kurátora elmondta: a kiállítás különlegessége, hogy az öt fotós párhuzamos életútját 1912 és 1976 között egy lineáris tengelyre fűzi fel. A bemutató úgy követi végig az alkotók pályáját, hogy időben, térben összekapcsolható műveiket, a velük megtörtént eseményeket kronologikus rendben, folyamatukban, mégis elkülönítetten jeleníti meg. A tárlat címe azt jelzi, hogy az öt alkotó életműve vitathatatlan értéke a magyar kultúrának, a fotóművészetnek - hangsúlyozta a kurátor.

Robert Capa egyik leghíresebb fotója a spanyol polgárháborúból 

Ragályi Elemér operatőr, rendező megnyitó beszédében elmondta, hogy csaknem 60 éves viszony fűzi a fotográfiához, már gyerekkorában megörökítette a pillanatot fényképezőgépével, hogy később számára talán még ennél is fontosabb eszközt találjon saját világának megjelenítésére. Mint mondta, a kiállításon 250 nagyszerű történet látható. A megörökített pillanatokat nézve fantáziánk segítségével lehet elképzelni a történet folytatását, mint egy filmet. El lehet morfondírozni azon, hogy az elesett ló remegő lábbal talpra állt-e és a tisztnek, akinek levették csillagját, fejét is vették-e - sorolta a példákat. Ragályi Elemér kiemelte: a képek azt mutatják, hogy nem lehet egymás elé vagy mögé sorolni a film- és a fotóművészetet.

A kiállításra közzé tett írásos összegzés szerint André Kertész Franciaországban és Amerikában lett világhírű alkotó, míg a Brassaiként ismertté vált, Halász Gyula néven született művész a párizsi éjszakából merített ihletet. A háborús riportfotóival kitűnt Robert Capa egyebek mellett a spanyol polgárháborúban, a második világháború harcterein és az indokínai háborúban készítette haditudósításait, Moholy-Nagy László pedig Németországban a Bauhaus egyik legmeghatározóbb alakjává vált. Martin Munkácsi, szintén Németországban, sportriporterként dolgozott, illetve az Egyesült Államokban teremtette meg a modern divatfotózás alapjait.

A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből összeállított, január 17-ig megtekinthető különleges összeállításban az öt magyar származású mester világszerte ismert és eddig még be nem mutatott alkotásai egyaránt szerepelnek.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár