Merénylet Biatorbágynál: 75 éve robbantott Matuska Szilveszter

Hetvenöt éve, 1931. szeptember 13-án éjszaka robbant fel a biatorbágyi viadukt, éppen amikor a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat áthaladt rajta. A szerelvény mozdonya és a tizenegy kocsi közül az első hat a mélybe zuhant, 22 ember meghalt, 17 súlyosan megsebesült.

Politikai leszámolás a merénylet után

A ma már használaton kívüli völgyhíd 1883-ban egyvágányú viaduktként épült a Füzes-patak völgye fölött, a második vágányt egy párhuzamos újabb hídon 1898-ban fektették le. A merénylő közvetlenül a viadukt előtt egy robbantóaknát helyezett el a jobb sínszálon, amely éjjel 0 óra 20 perckor a második-harmadik kocsi alatt robbant fel. A következő kocsik kisiklottak, s a 26 méter magasból lefordultak, magukkal rántva a mozdonyt, a szerkocsit és az utána kapcsolt vagonokat.

Mivel a helyszínen "A fordító" aláírással a kapitalistákat fenyegető levelet találtak, a sajtó és a rendőrség is politikai merényletre gyanakodott. Volt olyan verzió is, amely "A fordító"-t német rövidítésként értelmezte, és Nemzetközi terrorszervezetek kelet-európai osztagaként fogta fel azt. A feszült politikai légkörben - a világgazdasági válság súlyos hatásai már érezhetőek voltak - a gyanú a kommunistákra terelődött, a nyomozók hamarosan a tettest is feltalálni vélték a Moszkvában élő Leipnik Márton kommunista műszerész személyében. Mindez jó alkalom volt arra, hogy a kormány leszámoljon a kommunistákkal, így szeptember 20-án (egy héttel a merénylet után) az érvényben lévő statáriális rendeletet kiterjesztették az államellenes mozgalmakra is.

Időközben azonban a "kommunista merénylet" helyébe a magányos merénylő teóriája lépett. Az újságok megírták, hogy a közelmúltban Ausztriában és Németországban is hasonló merényletek történtek, itt azonban fasiszta újságot és jelszavat hagyott hátra a tettes. Hamarosan a rendőrség látókörébe került Matuska Szilveszter 39 éves bécsi gyáros, aki bekötözve, álsebekkel jelen volt a robbanás helyszínén (még fényképe is megjelent a lapokban), különös, zavart viselkedése sokaknak feltűnt. A rendőrség négy egymástól független bejelentés után komoly vizsgálatot indított, és megállapította: Matuska nem volt az utasok között.

Matuskát a magyar gyanú alapján október 10-én vette őrizetbe a bécsi rendőrség. Megállapították, hogy robbanóanyagot, vascsöveket, gyújtózsinórt vett, de ő ezt azzal magyarázta, hogy kőbányája van, majd pedig azt állította, hogy gyárának kéményét akarja felrobbantani. Végül október 16-án beismerő vallomást tett, és elismerte a két ausztriai és a németországi merényletet is.

Nyoma veszett a háborúban

Bécsi pere 1932 júniusában kezdődött, a tárgyaláson elmebeteget játszott, és egy új világvallásról zagyvált, az orvosok azonban épelméjűnek minősítették, és így hat évre ítélték. 1934 novemberében Budapesten is bíróság elé állt, ezúttal huszonkétszeres gyilkossággal vádolták. Itt előadott jelenetei nyomán ismét az elmeszakértők elé került, s bár a politikai felhangok miatt kevésbé vizsgálták, szintén beszámíthatónak találták. November 20-án halálra ítélték, de a bitófa nem fenyegette: az osztrák hatóságok csak úgy adták ki, hogy - mivel Ausztriában nem ismerték a halálbüntetést - az ott adhatónál súlyosabb büntetést nem kaphat.

Matuska Szilveszter a bíróság előtt

Ausztriai büntetésének letöltése után Matuska magyar földre került, ítéletét időközben Horthy Miklós kormányzó - a megállapodás értelmében - kegyelemből életfogytiglanra változtatta. A váci fegyházban raboskodott, itt korábbi elutasított találmányainak tökéletesítésén dolgozott, képeket festett kislányának és "propaganda-forgatókönyveket" írt. Matuska 1944 novemberében, amikor a szovjet csapatok bevonultak Vácra, a zűrzavarban kiszabadult és eltűnt.

A biatorbágyi merénylet után bevezetett statárium Matuska letartóztatása után is fennmaradt. Az 1932. júliusában letartóztatott illegális kommunista vezetőket, Sallai Imrét és Fürst Sándort éppen erre hivatkozva állították statáriális bíróság elé, ítélték halálra és végezték ki - a nemzetközi tiltakozás ellenére - 1932. július 28-án.

A hídon október 3-án már újra jártak a vonatok. 1977-ben, a hegyeshalmi vonal villamosításakor a MÁV a viaduktot kivonta a forgalomból, és átadta a nagyközségnek, amely 1996-ra helyreállítatta az ipari műemléknek számító hídpárt, a déli hidat a gyalogosok használhatják. A merényletről több könyv is megjelent, 1959-ben Várkonyi Zoltán, 1983-ban pedig Simó Sándor rendezésében forgattak róla filmet.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)