A National Geographic Channel a szeptember 11-i események nyomába ered új négyrészes sorozatában.
A világ soha nem fogja elfelejteni 2001. szeptember 11-ét - a napot, amely mindörökre megváltoztatta a történelmet és Amerika helyét a világ országai között. A támadás óta valóságos információáradat zúdul a közvéleményre, ami alaposan megnehezíti a tisztánlátást a tragikus nap eseményeivel és a mögötte álló jelenségekkel kapcsolatban. Ráadásul a feltáró folyamatnak még közel sincs vége, és bár a terroristatámadást vizsgáló bizottság már jó ideje közzétette jelentését, még most, négy év elteltével is alig telik el úgy nap, hogy ne látna napvilágot egy-egy új, eddig ismeretlen részlete a szeptember 11-i tragédiának.
A National Geographic Channel most A terrorizmus árnyékában címmel egy új négyrészes sorozatot indít útjára, mely a tragikus események - és azok előzményeinek - lehető legaprólékosabb és leghitelesebb rekonstruálásával megkísérel összefüggéseket feltárni, és a folyamatok gyökeréig hatolni. Az al-Kaida megszületésétől a Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett 1993-as bombamerényletig és a 2001. szeptember 11-i tragédiáig a sorozat epizódjai az a legfontosabb eseményeket logikus rendbe felfűzve tárja a néző elé.
A terrorizmus árnyékában a terroristák szinte valamennyi lépését nyomon követi: jelen van a merényletek megtervezésénél, bemutatja, hogy az elkövetőknek miként sikerült beszivárogniuk az Egyesült Államok területére, és tanúi lehetünk a végzetes pillanatoknak is. A tragédia napját a sorozat szinte "ízekre szedi", és nem csak a négy terroristacsoport mozgását követi végig bámulatos részletességgel, de a kormányzat rögtönzött válaszlépéseire is kitér. A film hitelességére a felhasznált források nyújtanak garanciát: a szakértőkkel, titkos ügynökökkel, nyomozókkal és túlélőkkel készült hatvannál is több interjú mellett megismerhetünk egészen a közelmúltig titkosnak nyilvánított aktákat, és fültanúi lehetünk szívszorító párbeszédeknek, melyekre közvetlenül a becsapódások előtt került sor a tragikus sorsú repülőgépek fedélzetén és az irányítótornyokban.
A sorozat a fél világot bebarangolva, és több évtizedes időutazást téve az al-Kaida gyökereinek is a nyomába ered; bemutatja a szovjet-afgán háború szerepét a muzulmán hívők radikalizálódásában, és elénk tárja azt az átváltozást, amely során Osama bin Laden egyszerű mozgalmárból egy kiterjedt terroristahálózat agyközpontjává vált. Az előzményeket taglaló epizódban az al-Kaida belső életében egyebek mellett olyan kiemelkedő pillanatainak is tanúi lehetünk, mint az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetségei elleni támadások kitervelése és végrehajtása.
A terrorizmus árnyékában - a korábban említettek mellett - olyan kényes témákat is felvet, mint például a hírszerzési szolgálatok felelősségének a kérdése. Utólag visszatekintve számos jel utalt a készülő támadásokra. De akkor miért nem szenteltek kellő figyelmet nekik a titkosszolgálatok? Michel Scheuer, a CIA egykori ügynöke - és bin Laden specialista - a filmben így nyilatkozik: "Amerikának még nem volt ellensége, mely akkurátusabban figyelmeztetett volna a várható támadásokra, mint az al-Kaida." A terrorelhárítás hatékonyságáról Bogdan Dzakovic, az Egyesült Államok repülésirányítási hatóságának (FAA) titkosügynöke az egyik epizódban megjegyzi: "Valamennyi általunk próbára tett biztonsági rendszer alkalmatlan volt feladata ellátására. Egyikük sem működött úgy, mint ahogy azt a FAA hirdette. Az esetek 90 %-ában minden gond nélkül kijátszottuk az ellenőrző rendszereket."
A sorozat felteszi a valamennyiünket aggasztó kérdéseket: Miként kerülhetett sor a tragédiára? Biztosak lehetünk-e benne, hogy többé nem fog megismétlődni? A terrorizmus árnyékában egy tragédia története, mely egy drámai fordulattal emberek ezreinek sorsát kötötte egybe, és amely néhány óra alatt porrá zúzta egy nemzet saját sérthetetlenségébe vetett hitét.
4/1. rész: Osama bin Laden, Október 16. 22:00 4/2. rész: Előkészületek, Október 16. 23:00 4/3. rész: Szeptember 11., Október 23. 22:00 4/4. rész: A végső játszma, Október 23. 23:00