Ullmann Móric elnökletével megalakul a Magyar Középponti Vasúttársaság
2004. szeptember 13. 12:06
Magyarország vízi úthálózata csak korlátozott lehetőségeket kínált a szállításra, ezért a szállítás főleg szárazföldön folyt. Szekereken viszont lassú és drága volt a fuvar. Viszontagságai (mindössze 1770 km út volt kövezve) komolyan veszélyeztették a magyar mezőgazdaság hagyományos piacait. Az országgyűlés már 1836-ban felismerte a vasút korszakos jelentőségét. Kijelölték a vasútépítés fő irányait, a vállalkozóknak adómentességet biztosítottak, és lehetővé tették a szükséges terület kisajátítását.
Az elsőnek megépítendő Bécs-Pest vonalra ketten is jelentkeztek: az Ullmann Móric által vezetett Középponti Vasúttársaság a Duna bal partján, Rothschildék a jobbparton, Győrön keresztül akarták vezetni. Elhúzódó versengés után csak 1844-ben kötött szerződést a Helytartótanács az első társasággal a Pozsony-Pest-Debrecen vonal építésére.
A munkát Pesten kezdték meg, egyszerre két irányban. 1846-ban nyílt meg a váci, 1847-ben a szolnoki szakasz. Az Alföldet a tengerrel összekötő fontos vukovár-fiumei vasút csak az előkészítésnél tartott 1848-ban. Eddig az időpontig 178 km hosszúságú vasút épült az országban.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont tegnap
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ tegnap
- Neandervölgyi migrációs központ volt az őskori Közép-Európa tegnap
- Érintetlen ókori maja várost tártak fel Mexikóban tegnap
- Nem voltak ritkák a drasztikus aszályok az újkori Magyarországon tegnap
- Kiterjesztett valósággal mutatják be a francia kulturális örökséget tegnap
- Új kötet elemzi V. Károly birodalmának ellentmondásait tegnap
- Sziklarajzok tárják fel a szibériai sámánok rituális portáljait 2026.06.27.













