A gödöllői művésztelep alapítója

Kőrösfői Kriesch Aladár a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly, Münchenben Liezen-Mayer tanítványa volt. Eleinte történelmi tárgyú kompozíciókat alkotott (Pl. Tordai országgyűlés, II. Rákóczi György halála, Eger ostroma). 1901-ben házat vásárolt Gödöllőn, és egy háziipari-iparművészeti telep létrehozását tervezte.

A kivitelezésben csakhamar társakra lelt Nagy Sándor festőművész, és Thoroczkai Wigand Ede építész személyében. Még ebben az évben meg is alakult a művésztelep, amelyben az angol preraffaeliták hatására a középkori kézművesség technikai eljárásait igyekeztek felújítani. Amikor pedig 1904-ben a németeleméri szőnyeggyártól a Kovalszky Sarolta vezette szövőműhely is Gödöllőre települt, a művésztelep működésének középpontjába a szövőtevékenység került. Még állami támogatást is sikerült szerezniük, így 1907-ben a szövőműhely, majd szövőiskola lett az Országos Iparművészeti Iskola tanműhelye.

Ebben az időben a művésztelep már művészek sokaságát vonzotta. Itt élt többek között a svéd Leo Belmonte, Frecskay Endre, Erdei Viktor, Undi Mariska, a festődinasztiát alapító Remsey Jenő György. A művésztelepen tanult a francia konzul fia, a festőművész Charles de Fontenay is. A telep építész tagjai (Medgyaszay István és Thoroczkai Wigand Ede) csak a közös munkák és eszmék révén kapcsolódtak a művésztelephez.

Gödöllő minden műfajnak otthont adott. A grafikának, könyvillusztrációnak éppúgy, mint a bőr-, fa-, és üvegmunkáknak, mozaiknak, faliszőnyeg-tervezésnek. Volt szobrász és kerámiaműhelyük is. A képzőművészet, az építészet, a zene, a tánc, az irodalom éppúgy központi szerepet játszott a telep életében, mint a ház, a kert, a műhely, a család, a gyermeknevelés. Sajátos, tolsztojiánus, egészségre törekvő, természetközeli életmódjuk pedig a művészettel szemben is elsőbbséget élvezett.

Valamennyi művész a szecesszió nemzetivé tételében látta az alkotás jövőjét, a népművészet által inspirálva. Népművészeti gyűjtőutakon vettek részt, lerajzolták a különböző régiók (Erdély, Dunántúl, Alföld) népviseleteit, jellegzetes épületeit, sőt tájait is.

Kőrösfői-Kriesch Aladár: Halottak napja (1910) Magyar Nemzeti Galéria

A művésztelepieket nemcsak a közös életmód, és a közös kiállítások jellemezték, hanem a közös munkák is. A művészeknek, így Kőrösfőinek azonban akad számos önálló munkája is. Ő készítette az Országház ebédlőtermének freskóit, és a Zeneakadémia faliképeit is. Tehetsége e területen bontakozott ki igazán, bár foglalkozott szobrászattal, üveg-, és gobelinművészettel, sőt mozaikokat is készített (Például a Kerepesi temető árkádos sírboltjainak kupolamozaikjait). Megjelentek művészetelméleti írásai is, és az Iparművészeti Iskola tanára volt. Arcképeit a lélekábrázolás finomsága jellemzi, erre leánya arcképe a legjobb példa.

Kőrösfői 1920-ban halt meg, először azonban a Kerepesi temetőben temették el. Hamvai innen kerültek Gödöllőre. Halála után a művésztelep hanyatlásnak indult, majd meg is szűnt. Ma már csak néhány ház látható belőle. A temetőben lévő további sírok közül érdemes megemlíteni még a történetíró Márki Sándorét, a költő Mécs László jelképes sírkövét, valamint az isaszegi csata ágyút formázó hősi emlékművét.