Josef Mengele utolsó napjai

Mengele paraguayi tartózkodása alatt

A Sao Paolo-i rendőrség archívumából napvilágra került 86 levél, jegyzetek és napló eddig ismeretlenek voltak, így most érdekes adalékokkal szolgálhatnak Mengele utolsó éveinek megismeréséhez. Az írógéppel írt levelek és kézírásos jegyzetek akkor találták meg, amikor a rendőrségi levéltárat újrarendezték. Ezt aztán lefordították, majd a Folha de S Paulo című napilapban egyes részeit meg is jelentették. Mengele a legtöbb levelet Wolfgang Gerhardnak, egyik szintén Brazíliában élő osztrák náci barátjának címezte. Találtak még 20 olyan levelet, melyet Gerhard írt Mengelének 1971-es ausztriai hazatérése után.

 

Mengele naplója egy olyan embert mutat be, aki dacosan kiáll a második világháborús náci politika mellett. Egy 1976. januári bejegyzés szerint Mengele akkor Albert Speer, Hitler főépítésze és hadiipari minisztere emlékiratait olvasta.  Szerinte Speer "felemészti magát, bűnbánatot mutat, ami szánalmas". Ugyanakkor ő ebben az időben depressziós volt, és teljesen érdektelenné vált a magányos és száműzetésben töltött életével kapcsolatban.

Az 1976-os év folyamán nem sikerült Rióba utaznia, mivel barátai nem tudták volna kifizetni számára a benzint az utazásra. Ettől teljesen magába fordult, és a következőképp írt róla: Mi fog történni? Most sokkal magányosabb, vagyis inkább elhagyatott vagyok, és mindenem jobban fáj, mint valaha". Egy másik bejegyzésben arról kesereg, hogy barátai hallgatását is meg kell vásárolnia: szerinte "az életben mindennek megvan az ára".

 

Doktor Mengele japán tanítványai

Peron menekíttette a háborús bűnösöket Jaross-listák A Múlt-kor holokauszt rovata

Mengele 1960-ban érkezett Brazíliába, miután 10 évig bujkált Paraguayban, és az anyagi forrásai ekkorra már teljesen kimerültek. Talán abban reménykedett, hogy a nagy, és sokkal gazdagabb brazíliai német kolóniában élő szimpatizánsai egy sokkal kényelmesebb életet biztosítanak majd neki.

De a dolgok nem úgy alakultak, ahogy azt Mengele tervezte, és feljegyzései szerint folyamatosan a pénzen kellett aggódnia. Wolfgang Gerhard 1974-ban azt írta neki Ausztriából, hogy fájdalmai kezelésére vissza kellene térnie Európába, és még addig kellene ezt megtennie, amíg nem lesz már túl öreg hogy utazzon - ekkor 63 éves volt -, és hogy az utazás egyáltalán nem lenne olyan bonyolult, ahogy azt Mengele elképzeli. Ám Mengelének ekkor már el kellett adnia azt a kis lakást is, ahol Sao Pauloban élt, így egyáltalán nem volt pénze utazni.

A leveleket korábban egy osztrák pár, a ma már nem élő Liselotte és Wolfram Bossert otthonában foglalták le. Az 1970-es évek elején ők fogadták be Mengelét San Paolo szélén, Bertiogában tengerparti házukba, és Mengele egészen 1979-es haláláig élt náluk, mikor szívrohamot kapott. A most publikált levelek szerint utolsó éveiben intenzív hasi fájdalmakkal küszködött. Mivel folyamatosan attól rettegett, hogy leleplezik, ezért a bajusza végét rágta, így viszont ebből folyamatosan szőr került a beleibe, ami viszont eltömte azokat.

 

A levelek szerint egy olyan országban élve, ahol a színesbőrűekkel kötött házasság és együttélés mindennapos volt, nem változtatta meg Mengele rasszista nézeteit. Feljegyzéseiben a fejkeveredés "elfogadhatatlan" következményeiről beszél, és azon országok dicsőséges történetét dicséri, ahol az európai emigránsok nem keveredtek a helyiekkel, így például Dél-Afrika apartheid rendszerét. Élete végén érdekes elképzelést alakított ki a zsidóság "vitathatatlan" kulturális vívmányaival kapcsolatban is: szerinte "mindig olyan népekkel közt éltek, akik magas kulturális szinten éltek. Ilyen volt Mózes Egyiptomban, Einstein Bajorországban, Mendelssohn Németországban vagy akár Disraeli Angliában."

 

1985-ös exhumálásakor, sokan megkérdőjelezték, hogy az tényleg az övé-e a kiásott csontváz. 1992-ben DNS-tesztet végeztek el rajta, ami igazolta, hogy az tényleg az ő holtteste volt.