Mégsem hamisítvány a spanyol milicista halála
2007. december 14. 09:00
Két ténnyel is cáfolta Harsányi Iván történészprofesszor azokat az újabban megfogalmazott spanyolországi kételyeket, miszerint a híres fotó hamisítvány lenne.
Korábban
Brotóns maga abban biztos volt, hogy a halott milicista az ő ezredük harcosa volt, hiszen ugyanazt a bőr tölténytartót viselte, mint ő és az ezred valamennyi tagja. Parancsnokuk ugyanis az alcoyi műhelyben mind a 300 fegyveresnek azonos tölténytárat készíttetett. Ricardo Bano alcoyi történész kérésére az idős milicista kutatásokat végzett a köztársasági hadsereg iratait őrző levéltárban, és megtalálta ezredük jelentéseit. Ezekből megállapította, hogy 1936. szeptember 5-én Cerro Murianónál egy halottjuk volt: Federico Borrell García.
Harsányi Iván megjegyezte, hogy mindez tudható volt és el is hangzott 1996. októberében Madridban, amikor a nemzetközi brigádok még élő 350 tagja jubileumi találkozóra gyűlt össze. A történetet akkor megírta az El Mundo című spanyol napilap is. "Az 1936-39-es spanyol polgárháború történetéből nagyon sok olyan nézet tartja magát, amelynek igazságtartalma enyhén szólva is fogyatékos. Az egykori köztársasági hadsereg harcosainak családjai ugyanis 1939 után nem mertek kutatni hozzátartozóik után, mert tartottak a megtorlástól" - mondta a professzor.
A magyar történész a bulvár burjánzásával, a feltűnési vággyal magyarázta, hogy a 80-as évek közepétől időről időre egyesek azt állítják: Robert Capa egyik legismertebb képe, A milicista halála hamisítvány. "Ezek a föltevések azután rendre megdőlnek" - tette hozzá.
Robert Capa Friedmann Endreként látta meg a napvilágot 1913-ban Budapesten. Fényképészetet tanult, Berlinben, majd Párizsban dolgozott. Szellemes társalgó volt, imádták a nők, olyan hírességek zsongták körül, mint nagy szerelme, Ingrid Bergman filmcsillag, s barátai közt volt Hemingway és Steinbeck amerikai író, s Picasso, a spanyol festő.
Haditudósító lett a spanyol polgárháborúban, s A milicista halála című képe világhírt hozott számára. A II. világháború idején, 1941 és 1945 között Capa az amerikai hadsereg tagjaként megörökítette a többi között a szövetséges haderő szicíliai és normandiai partraszállását. Utolsó fotóriportjait az indokínai harcokról készítette. 1954-ben a vietnami Thai Binhben aknára lépett és szörnyethalt. Robert Capa hagyatékában 70 ezer negatív van, 88-at a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban őriznek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban 17:17
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén 16:03
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt 13:03
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban 12:11
- 09:22
- 09:02
- 08:47
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést 07:23















