Közép-európai vita az érinthetetlen Benes-dekrétumokról

Szervezett áttoloncolások és szélsőséges akciók

A németek elűzése 1945. május elején kezdődött, ugyanebben az évben mintegy 660 ezer német nemzetiségű ember menekült el vagy űzetett ki (370 ezren menekültek el a visszavonuló német csapatokkal), a szervezett kitelepítés 1946. január 25-én indult meg. A Benes-dekrétumok alapján összesen 2 millió 996 ezer német kényszerült elhagyni az országot (az 1950. évi népszámlálás már csak 165 117 német anyanyelvű személyt regisztrált Csehszlovákia területén).

A lakosságcsere-egyezmény aláírása

Az első magyarellenes intézkedések egyike az ún. pozsonyi akció volt. 1945. május 5-én a Pozsonyban élő magyarok lakásaira szlovák katonák törtek, s a csomagolásra fél órát engedélyezve a magyar lakosság mintegy 90 százalékát a Duna-hídon áthajtották Ligetfaluba, ahol mintegy 20 ezren embertelen körülmények közé, internálótáborba kerültek. Az akkori pozsonyi belügyi megbízott, Gustav Husák nem vette át a pozsonyi magyarok írásbeli tiltakozását, s küldöttségüket sem fogadta. Egy ligetfalui tömegsírban 90 magyar fiatal holttestét temették el 1945 nyarán.

A pozsonyi akció mintegy nyitánya volt az országszerte meginduló letartóztatásoknak, a magyar államhatáron való áttoloncolásoknak, a magyarok csehországi deportálásának és az ún. magyar-csehszlovák lakosságcserének. 1945 májusában elbocsátották a magyar közalkalmazottakat, majd a 69/45. számú SZNT (Szlovák Nemzeti Tanács) rendelet a "megbízhatatlan" magyarokat a magánalkalmazásból is menesztette. A rendeletek értelmében megszüntették a nyugdíjak folyósítását, mindennemű szociális segélyezést, az egészségügyi gondozást stb.

A magyar-szlovák áttelepítési hivatal ellenőrzi az áttelepített magyarokat szállító teherautókat Érsekújvárnál, 1946. szeptember

Az 1945. október 1-jei, 88. számú elnöki rendelet értelmében a közmunka-kötelezettség a nők számára 18-45 éves korig, férfiak számára 15-55 éves korig terjedt, ennek a dekrétumnak alapján deportálták a dél-szlovákiai magyarságot cseh-morva területre. A magyar közvélemény és a kormánykörök a szövetséges nagyhatalmak közbelépését kérték, hogy vonják ellenőrzésük alá a szlovákiai magyarok ügyét, ezt a Szovjetunió és az angolszász hatalmak is elutasították, de a csehszlovák követeléseket, elsősorban a magyarok kitelepítését nem sikerült a potsdami konferencián elfogadtatni.

Mivel a nagyhatalmak nem akadályozták meg a deportálást, a magyar kormány a csehszlovák kormánynak a lakosságcseréről szóló ajánlata elfogadására kényszerült (1946. február 27.), az egyezményt a párizsi magyar békeszerződés (1947. február 10.) 4. cikkelye is tudomásul vette. A magyarellenes politikát betetőző lakosságcsere 1947. április 12-én kezdődött, s 1949. június 5-én fejeződött be. Ez idő alatt 73273 szlovák hagyta el Magyarországot, és Szlovákiából 89 660 magyart űztek el. Ezután következett az erőszakos elmagyartalanítás, a reszlovakizáció. (A lakosságcsere összesített adatai egyes forrásokban eltérnek egymástól.)

A Benes-dekrétumoknak halálos áldozatai is voltak: az intézkedések közvetlen és közvetett áldozatainak számát a cseh történészek is 30-40 ezerre becsülik, a szudétanémet szövetségek ezt a számot közel negyedmillióra teszik.

(Múlt-kor/MTI)

1. Kollektív bűnösség a kassai programban
2. Visszamenőlegesen fogadták el az alkotmányellenes cikkelyeket
3. Szervezett áttoloncolások és szélsőséges akciók